Telefon: 06 20 503 6250    Email: info@paragvari.hu

  • paragvari.hu
  • 2022. augusztus 2.

Kedves volt paragváris középiskolások!

Augusztus 12-én 10:00 órától - 12:00 óráig szeretettel fogadunk némi segítséget a tankönyvek szétosztása és adminisztrálása terén. Természetesen az elvégzett munkát igazoljuk. Segítségeteket előre is köszönjük!


  • Nagy Judit, Horváth Nóra
  • 2022. június 25.

Az idei évben először tartottunk iskolánkban kézműves- és rajztábort, melyet a második félévben kezdtünk szervezni, mert a rajzszakkör időtartama kevésnek bizonyult egy-egy projekt elkészítésére. Olyan technikákkal is megismerkedtek a gyerekek, amikkel a rajzórákon nem találkozhattak. Különösen az aszfaltfestést és Street Art-kerítésfestést élvezték, no meg a táborzáró „retro szenyópartit”. (Nemcsak a szendvicsek voltak retrók, hanem az NDK-s szendvicssütő is….) A tábor végén a gyerekek már bejelentkeztek a következő rajztáborra is…

  Galéria...
  • Szarvas Panni (6.b)
  • 2022. június 24.

A 21. században nem szokványos dolog a papíralapú újság, mi mégis úgy gondoltuk, megpróbálkozunk vele. Az iskolaújság gondolata akkor merült fel bennünk először, mikor elolvastuk a Szent Johanna gimi című könyvet, de akkor még egy jó ideig megmaradt a „De jó lenne…!”-fázisban. Konkrét lépéseket azonban csak ebben az évben tettünk. Így aztán júniusban meghirdettünk egy pályázatot a szerkesztőségbe való bekerüléshez. Kicsit féltünk, hogy ma már senki nem akar újságot írni, de kellemes csalódás ért minket. Sokan jelentkeztek, akik olyannyira kiváló pályaműveket írtak, hogy néhányat az újságban meg is osztunk majd az olvasóközönséggel. Természetesen, ők nagy örömünkre ma már szerkesztőségünket erősítik. Az alábbi képgalériában megtekinthető a megbízólevelek átadása, valamint betekinthetünk az újság első számának megalkotásában zajló lázas munkálatokba. A lap első számának megjelenése az elkövetkezendő tanév őszi időszakában várható.

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. június 18.

2005-ben, az iskola 100 éves jubileuma tiszteletére "Iskolánkért Emlékplakettet" alapítottunk, melynek első nyolc példányát azok a már nyugdíjas kollégák és igazgatók vehették át a jubileumi ünnepségeken, akik a gyermekekért, az iskoláért kiemelkedően sokat tettek.

  Tovább...
  • Szecsődi Tímea
  • 2022. június 14.

A tanév során Kiss Boglárka és Vadvári Júlia a HEBE-olvasási versenyen Harry Potter témában országos második helyezést ért el, ezért amikor az idei választott olvasmányhoz érkeztünk, a lányok számára nem volt kérdés: ők szeretnének órát tartani ebben a témakörben. Az osztály nemcsak elolvasta a kötetet, hanem magabiztosan mozgott az olyan nehéz kérdésekben is, amit csak egy igazi rajongó tudhat. A Teszlek Süveg beosztotta a házakba a diákokat, így négy csapat mérkőzött meg a Ház Kupáért (ami esetünkben finom csokoládé volt). Bátorságpróbát is ki kellett állniuk: Bogoly Berti-féle „Mindenízű Drazsét” kóstoltak, és nagy sikerrel ki is találták az ízét. A tanév utolsó óráján Harry Potter tematikájú társasjátékokat játszottak, mint a Dobble, Brainbox, 1000 kérdés vagy a Labyrinth. S egy online szabadulószobából is ki kellett jutniuk:

  Szabadulószoba...

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. június 14.

A Szombathelyi Tankerületi Központ pedagógusnap alkalmából elismerő okleveleket adományozott iskolánk három pedagógusának, melyet tegnap vehettek át igazgató úrtól a fogadáson. Feketéné Márkus Zsuzsanna tanítónő az átgondolt, következetes, gyermekcentrikus, mindig tanítványai fejlődését előtérbe helyező tanítói munkájáért, valamint zenei tagozatunk támogatásáért, programjaink segítéséért. Abért András tanár úr a Diákolimpiákon tanítványaival elért kimagasló országos eredményekért és az azokhoz vezető több éves szakmai, pedagógiai munkájáért részesült eme elismerésben. Dobosné Csoknyai Cecília tanárnő a több évtizeden át végzett pedagógiai munkájáért, osztályfőnöki tevékenységéért, kiemelkedő tehetséggondozásáért, országos tanulmányi versenyeken elért kimagasló eredményeiért, valamint mentortanári tevékenységéért vehette át igazgató úrtól a tankerületi elismerést. Mindnyájuknak szívből gratulálunk!

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. június 14.

Minden tanév végén fogadást tartunk legkiválóbb tanulóink tiszteletére. Meghívást azok a diákok kapnak, akik tanulmányi versenyeken vagy sportversenyeken, illetve kimagasló művészeti eredményeikben egész évben kitűntek társaik közül. Az igazgatói dicséretek átadása mellett sok tanuló részesült jutalomkönyvben is, hisz ők több országos és megyei versenyen is rangos helyezéseket értek el. A gyerekeken kívül természetesen meghívást kaptak a felkészítő tanárok is, hisz az ő áldozatos munkájuk is elengedhetetlen volt ahhoz, hogy ezek az elismerésre méltó eredmények megszülethessenek. Köszönjük mindenkinek, hogy tovább öregbítették iskolánk jó hírnevét, további sok sikeres tanévet kívánunk! Gratulálunk!

  Galéria...
  • Sándorfi Olga
  • 2022. június 14.

A Kodály Kórus és a 4. zeneis tanulók június 10-én a Berzsenyi Dániel Könyvtár aulájában, az Ünnepi Könyvhét 2022 megnyitóján szerepeltek. Diákjaink repertoárjuk legszínesebb dalait adták elő.

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. június 10.

A tanév végének közeledtével, amikor már csak pár betű van hátra a „VAKÁCIÓ!”-ból, minden évben igyekszünk tanulóink számára kellemes, de ugyanakkor szórakoztató módon ismeretterjesztő témanapokat tartani. Ez az idén sem volt másképp, a mai napon iskolánk összes diákja egy ilyen, sok-sok ismeretanyagot átadó délelőttön vehetett részt. A nap folyamán láthattunk érdekes kémiai és fizikai kísérleteket, védőnői előadás keretében megtudhattuk a legfontosabb tudnivalókat bőrünk védelmében, s a Fekete István Állatvédő Egyesület jóvoltából két kis kutyus jelenlétével számos olyan tudáshoz juthattunk, melyekből megismerhettük az egyesület jótékony tevékenységét, és hasznos tanácsokat is kaptunk házi kedvenceink gondozásával kapcsolatban. Köszönjük a rendezőknek, Kondicsné Tóth Melitta, Horváth Erika, Piriné Zsolnai Ildikó tanárnőknek, valamint Pesti Péter tanár úrnak a mai nap megszervezését, lebonyolítását! Bízunk benne, hogy mindenki meglelte azt a tudományágat a témanapon, amely a legközelebb áll az érdeklődéséhez! A délelőtt készült fotók az alábbi hivatkozáson lévő képgalériában tekinthetőek meg.

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. június 9.

Iskolánk hagyományaihoz tartozik, hogy minden tanév végén igazgatói dicséreteket osztunk azoknak a tanulóknak, akik tanulmányi versenyeken vagy sportversenyeken, illetve kimagasló művészeti eredményeikben egész évben kitűntek társaik közül.

  Galéria...
  • Szecsődi Tímea
  • 2022. június 7.

Az 5.z osztály a János vitézt nemcsak megélte és átélte, hanem tovább is gondolta, s ezen történetek közül mutatunk be néhányat. A cím közös: Miután boldogan éltek. S a boldog befejezés után is boldogság vár ugyan Jancsira és Iluskára, Domonkos Gitta, Molnár Szófia, Paukovits Hanna és Tóth-Kovatsik Boglárka nemcsak az esküvőről ír, hanem közelgő veszedelmekről, országegyesítésről, s az utódok életéről. Petőfi Sándor elbeszélő költeményének továbbgondolása még közelebb hozta a kalandos történetet az osztályhoz. Bízunk benne, hogy Arany János Toldija is hasonló fogadtatásban részesül a következő tanévben.

  Tovább...
  • paragvari.hu
  • 2022. június 4.

A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-re eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én iktattak törvénybe. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme". Az alábbi hivatkozáson keresztül meghallgatható ünnepi megemlékezésben hetedik osztályos tanulóink szerepelnek, akik nemrég jártak Erdélyben a „Határtalanul!” program keretében. A Németh Andrea tanárnő –aki egyben a program iskolai koordinátora is- által összeállított iskolarádióban elhangzott műsorban diákjaink elmondják a békeszerződés következményeivel járó eseménysorozatok hazánkra gyakorolt hatását, valamint felidézik erdélyi útjuk legjelentősebb állomáshelyeivel kapcsolatos élményeiket, gondolataikat is. A megemlékezés után iskolánk összes tanulója egy kiállítást is megtekinthetett a „B”-épületi közösségi terünkben, ahol szintén 7. osztályos diákok tolmácsolásában hallhattunk kiselőadásokat. A Sóvidék legnevezetesebb településéről, Korondról tudhattunk meg érdekességeket, s megtekinthettük eme vidék legjellegzetesebb iparművészeti tárgyait is. De szó esett még Gyimesbükkről, s az ott található Rákóczi-várról, melynek makettje is a kiállítás egyik fontos része volt. Az aulában kihelyezett TV-n a nap folyamán Mánya Krisztián tanár úr jóvoltából végig a megemlékezésről és az Erdélyben töltött napokról szóló kisfilmek voltak láthatóak. Jelen írásunk alatt ezeket a filmeket most bárki megtekintheti, ajánljuk mindenki figyelmébe. Köszönjük mindazok munkáját, akik hozzájárultak a megemlékezés méltó ünnepléséhez, a kiállítás sikerességéhez!

  Ünnepi megemlékezés...

  Galéria...

  Megemlékezés...

  Határtalanul! #1...

  Határtalanul! #2...
  • paragvari.hu
  • 2022. június 3.

Kőváriné Fekete Marietta húsz esztendeig volt a szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola intézményvezetője. Pedagóguspályájának javarészét ebben az iskolában töltötte. Paragváris pályafutását 1987-ben matematika-testnevelés szakos tanárként kezdte, 1996 és 2000 között igazgatóhelyettesként tevékenykedett, 2000-2020-ig intézményvezetőként irányította az iskolát. Fő céljának a nagy múltú (1906-ban alapított) iskola hagyományainak, értékeinek megtartása mellett új, maradandó értékek megteremtését tartotta. Hitvallása szerint minden gyermeknek meg kell kapnia a lehetőséget, hogy elérje teljesítőképességének maximumát, egészséges és képzett felnőtté válhasson, aki bízik önmagában, felelősséget érez embertársai és környezete iránt. Egy sajtónyilatkozatában így fogalmazott:

  Tovább...

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. június 2.

A mai nap az elismerések napja, hisz a városi pedagógusnap ünnepi ceremóniája után egy másik pedagógusunk is jeles kitüntetésben részesült. Simonné Geröly Mária a magyar közoktatásért, a szakszervezeti tagság érdekében végzett lelkiismeretes és eredményes munkájának elismeréseként Eötvös József-emlékéremben részesült. A kitüntetést a Pedagógusok Szakszervezetének elnökétől, Szabó Zsuzsától vehette át személyesen a tanítónő. „Simonné Geröly Mária: A Paragvári Utcai Általános Iskola tanítója, és PSZ alapszervezeti titkára. 2019 óta szakszervezeti tisztségviselő. Munkáját, lelkiismeretesen, alapos körültekintéssel, nagy odaadással végzi. A kollégák problémáira érzékeny, mindig a megoldásra törekszik." Kitüntetéséhez szívből gratulálunk, további jó egészséget, sok sikert kívánunk!

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. június 2.

Horváth Andrea 1982-ben szerezte első diplomáját a Szombathelyi Tanárképző Főiskola történelem-ének-zene szakán. Később, 1994-ben a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán olasz szakos, 1995-ben német szakos tanári diplomákat szerzett. Pedagógusi pályáját Sopronban, a Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdte, majd 1983-tól kezdve a jelenlegi munkahelyén, illetve ennek jogelődjénél dolgozott Szombathelyen, a Paragvári Utcai Általános Iskolában. Emellett a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola szolfézstanára évtizedek óta.

  Tovább...

  Galéria...
  • Sándorfi Olga
  • 2022. május 31.

Az 5. zenei osztály május 30-án tanulmányi kiránduláson vett részt Sopronban. A gyerekek előzetes feladatként felkészültek a város nevezetességeiből, és az adott helyszíneken elmondták társaiknak a tudnivalókat. Mielőtt a hazafelé induló vonatra felszálltak egy képeslapot írtak, s feladták szeretteiknek.

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. május 31.

Házi Veronika (6.z) különdíjat kapott a XVII. Janikovszky Éva Meseíró Pályázat országos megmérettetésén. Veronika művének címe: Nem veszlek észre. Ezúton ajánljuk mindenki figyelmébe az aranyos mesét elolvasásra, s egyben gratulálunk Veronikának és felkészítőjének, Szecsődi Tímea tanárnőnek a szép eredményhez!

  Tovább...
  • Angyalosyné Krajczár Ildikó
  • 2022. május 30.

Az idei tanévben újra megrendezésre kerültek a városi és megyei mesemondó versenyek. Nagy Alexa Hanna 4.a osztályos tanuló sikerrel képviselte iskolánkat a Váci Mihály Általános Iskola által megszervezett Benedek Elek Mesemondó Versenyen, ahol Fésűs Éva: A pitypang bóbitája című meséjével első helyezést ért el. Az Agora által szervezett Gyermek és Ifjúsági Művészeti Fesztiválon kedvencével, Andersen: Teáskanna című művével indult Alexa. A zsűri arany minősítéssel jutalmazta produkcióját. A folytatásban ez a mese hallható…

  YouTube...
  • Pék Kriszti
  • 2022. május 28.

Május 18-20-ig a 7.z osztály a Bakonyban volt erdei iskolában. Nagy örömmel töltött el mindenkit, hogy a hosszú Covid-időszak után újra volt lehetőség hosszabb időt együtt tölteni. Rengeteget kirándultunk, bejártuk a Cuha-patak völgyét; A Kőpince forrástól réteken és szurdokokon át felmásztunk a Zsivány-barlanghoz és a hajdani Savanyú Jóska tanyájának számító Remete-barlangba is bepréseltük magunkat; a Likas-kövektől - amelyek valóban likasak- elsétáltunk a Pápalátó-kőhöz. Délutánonként végtelen számú számháborúval, focizással és "vérfarkasozással" múlattuk az időt. Megkóstolhattuk az "Erdő ízeit" - vagyis helyi gyümölcsökből, gyógynövényekből készült szörpöket, lekvárokat. Esténként voltunk éjszakai túrán, bátorságpróbán és denevérlesen. Reméljük, életre szóló élményben gazdagodtunk!

  Galéria...
  • Pék Kriszti
  • 2022. május 28.

A környezettudatos szemlélet kialakítása rendkívül fontos már a kezdetektől. Tudjuk, hogy a méhek milyen jelentős szerepet töltenek be az életünkben, hiszen "A globális élelmiszertermelés 76%-a, az Európában élő növényfajok 84%-a függ a házi- és vadméh fajok beporzásától." Ennek ellenére a klímaváltozás és az emberi viselkedés miatt veszélyben vannak. Ennek jelentőségéről beszélgettünk alsós zeneis osztályokkal és hoztunk létre az alkotásokat. Az elsősök méhkaptárt készítettek gurigából, virágokat tojástartóból, és végül mindenki elkészíthette a saját méh-bábját, amivel eljátszottuk a méhek életét. A másodikosok a méhek testfelépítésével foglalkoztak. A negyedikesek pedig méhbarát kerteket terveztek.

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. május 26.

Már rég vártuk a napot, hogy ismét a megszokott keretek között tarthassuk meg gyermeknapi rendezvényünket. Megszokott, azaz az iskola épületéből kiszabadulva, mindenféle digitális kötöttség nélkül, szikrázó napsütésben az iskola egész udvarát belakva. A délutáni tanórákat és foglakozásokat tartó tanító nénik jóvoltából minden adott volt, hogy egy kellemes és szórakoztató programnak legyenek részesei a gyerekek. A kora délutáni rendezvény meglepetésekkel indult, legelőször 4.z osztályos tanulóink énekelték el társaiknak a Paulina-féle Ajándék című közismert dalt. Az ének után a Westside Dance Tánciskola növendékei egy modern, lendületes koreográfiával megkomponált táncbemutatót tartottak. Mozgásból sosem elég, a táncosokat a nemzetközileg elismert Bánhegyi Adrienn által alapított Jumpplus World sportolói követték, akiktől elképesztő nehézségű kötélugró-gyakorlatokat láthattunk. A meglepetések ezzel még nem értek véget, elkezdődtek a körforgásszerű osztályonkénti ügyességi játékok. Volt bowling, célbadobás babzsákkal, mesekvíz, üveggolyó egyensúlyozása kanállal, és még számos ügyességi játék. A legnagyobb meglepetés talán mindenki számára az ugrálóvár volt, ahol mindenki önfeledten bukfencezhetett, csúszdázhatott kedvére. A szülői közösség nagylelkű felajánlásának és személyes segítségének is köszönhetően az idén gyermeknapi vásárt is tarthattunk, ahol volt mindenféle aranyos apró játék. A lányok és fiúk is megtalálhatták a nekik tetsző darabot, az biztos, ma senki sem ment haza üres kézzel, mindenki meglelte a neki kedves kis apróságot. A kínálatban többek között volt similabda, slime, szélforgó, bumeráng, hajgumi, kulcstartó, vízipisztoly, kártya és szivacslabda. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kedves szülő támogatását, hozzájárulását, hogy ez a mai nap létrejöhetett, valamint köszönjük a tanító nénik áldozatkész munkáját is, akik ötletes feladatokkal, játékokkal készültek a gyerekek szórakoztatására! A délután készült fotók az alábbi képgalériában tekinthetőek meg.

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. május 23.

Debrecenben rendezték meg az idei Diákolimpia-labdarúgás országos döntőjét, amelyre iskolánk IV. korcsoportos fiú csapata veretlenül és kapott gól nélkül jutott tovább a körmendi megyei döntőből. Fiaink már május 20-án korán reggel útnak indultak az ország túlsó felére, hogy megmérkőzhessenek az idei legjobb csapatokkal. A jól összeszokott team most sem okozott csalódást, a srácok magabiztosan hozták a szebbnél szebb eredményeket. Végig sportszerűen, de keményen küzdöttek meccsről meccsre, melynek meg is lett az eredménye, szinte megint veretlenül jutottak el a végső összecsapásig, a döntőig. Mi a 4 csoport közül a „C”-ben kezdtük meg legelső mérkőzésünket, ahol egyből győzelmet is arattunk, 6:0-ra vertük az Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola csapatát. Utána megint fölényesen, 4:0-ra hoztuk a meccset a Sugovica Sportiskolai Általános Iskolával szemben. Ezt követően egy igazi gólzáporral szaggattuk szét 8:1-re a Németh László Gimnázium kapujának hálóját. Utolsó csoportmeccsünk sem hozott meglepetést, Paragvári - Lövői Általános Iskola 4:0. Keresztjátékban töretlenül magabiztosan, 7 alkalommal küldtük át a labdát az ellenfél gólvonalán, így a Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola csapatát sem kíméltük (7:0). Paragvári - Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola 8:1. A döntőben a Sugovica Sportiskolai Általános Iskolával kerültünk ismét pályára, de korábbról megismervén játékukat, nem tudtak meglepni minket, így az előző mérkőzéshez szinte hasonló módon 3:0-ra hoztuk a meccset, s ezzel 2022-ben a Diákolimpia-labdarúgás győztes csapata mi, a Paragvári lettünk. A sikerek itt még nem értek véget, hisz Győre Noelt választották a legjobb mezőnyjátékosnak, valamint a csapat edzőjét, Abért András tanár urat pedig a legeredményesebb testnevelői díjjal jutalmazták. A fáradtságos meccsek ellenére a fiúk nagyon jól érezték magukat Debrecenben, még szívesen maradtak volna egy kicsit, és bár nem az ellenfelek szurkolótáborától skandálva hallhatták a jellegzetes felszólítást, de kénytelenek voltak elfogadni, hogy: „Indul a busz!”. Ezúton gratulálunk ehhez a hatalmas sikerhez, ismét jó érzéssel tölt el mindnyájunkat, hogy a Paragvári megint az ország élvonalában van! HAJRÁ PARAGVÁRI! A csapat: Macoun Bence (8.b), Győre Noel (8.d), Házi Marcell (8.d), Bodor Áron (8.d), Tóth Péter (8.e), Hári Kevin (7.b), Tóth Kornél (8.e), Tóth László (8.d), Németh Loránd (8.b); Mikos Máté (7.z), felkészítő: Abért András. Pár kép a meccsekről és az eredményhirdetésről az alábbi képgalériában tekinthető meg.

  Galéria...
  • Sándorfi Olga
  • 2022. május 23.

2022. május 20-án az ötödik évfolyam a Lázár Ervin Program keretében Budapestre látogatott a Millenárisra, ahol az „Álmok Álmodói 20” című programon vettek részt. A kiállításon olyan magyar tudósok életébe és munkájába pillanthattak be a diákok, akik felfedezéseikkel megváltoztatták a világ menetét, az emberek hétköznapjait.

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. május 18.

2019 decemberében volt utoljára alkalmunk arra, hogy élő koncertet tudjunk tartani a Bartók Teremben. Most, hogy már minden korlátozás nélkül megrendezhetőek az iskolánkat is érintő zenei rendezvények is, nagy örömünkre ismét a város legnagyobb koncerttermében adhattuk elő a nagy hagyományokkal rendelkező tanévzáró hangversenyünket. Vendégeinket Simonné Geröly Mária tanárnő köszöntötte, majd ezután elsőként a Lakner-Bognár Nóra tanárnő által vezényelt Kicsinyek Kórusa volt hallható a közönség számára. Utána következtek a legkisebbek, ők népi játékokat, dalokat és táncokat adtak elő, melyre Kővári Réka néptáncpedagógus készítette fel őket. Az est folyamán szólóhangszeres diákjaink is elkápráztattak mindenkit, gyönyörűen járta át a Bartók Terem falait a zongora, a hegedű és a xilofon hangja. Végül a Sándorfi Olga tanárnő által vezetett Kodály Kórustól hallhatunk szívmelengető énekeket, melyek között felcsendültek modernebb dallamok is, mint pl. a Dés-Geszti szerzőpáros-féle „Mi vagyunk a Grund!” című szerzemény, mely ezt a felejthetetlen estét zárta. Örülünk, hogy előadásunkra sokan kíváncsiak voltak, és velünk együtt örülve élték meg ezt a pár órányi felemelő hangulatot, rendkívüli élményt! Köszönjük minden közreműködőnek az áldozatos munkáját, kívánjuk, még sok szép hasonló élményben lehessen részünk az elkövetkezendő évtizedekben is! A koncert felvétele az alábbi hivatkozáson keresztül tekinthető meg. (A szereplők listája a videó leírásában olvasható.) Jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánunk!

  YouTube...

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. május 13.

A madarak és fák napja a Föld napjának a testvérünnepe, amelynek célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. A szokásos módon iskolánk diákjai is tanórai keretek között megtartották eme témanapot. 6.z osztályos tanulóink jóvoltából a „B”-épületi folyosónk kreatív, a természetet idéző hangulatba öltözött. A faliújságon sok-sok érdekességet, tudnivalót -a modern technikát is segítségül hívva- ismerhettek meg a gyerekek az immáron több mint százéves hagyományról, mely Chernel István ornitológus nevéhez kötődik. Ő volt az, aki 1902-ben a párizsi egyezmény égisze alatt felszólalt a „mezőgazdaságra hasznos madarak” védelme érdekében, s kezdeményezésére még ebben az évben meg is szervezte az első madarak és fák napját. Az idei évben kialakult új megvalósítású digitális országos kompetenciamérés most nem tette lehetővé, hogy diákjaink a természetbe kiszabadulva közösen megemlékezhessenek erről a napról május 10-én, így ezzel kapcsolatos programunkat majd június első hetében szervezzük meg, amikor alsó és felső tagozaton is osztályok közötti versengéssel emlékezünk meg erről az eseményről. Az alábbi hivatkozáson keresztül megtekinthető, milyen ötletes módon emlékeztek meg tanulóink a 2022-es ünnepnapról, aminek szervezését ezúton is köszönjük Kondicsné Tóth Melitta tanárnőnek!

  Galéria...
  • Szecsődi Tímea
  • 2022. május 10.

Az 5.z osztály nagy műve Petőfi Sándor János vitéze képregényben értelmezve. Még a mesék világában maradva, de kicsit már az elbeszélések felé fordulva ismerkedhettek meg a gyerekek egy izgalmas történettel. Igazán remek munkák készültek, különböző technikákat használva, s a félév során nemcsak rajzoltak, hanem drámajátékkal is értelmezték a művet. Az értelmezés csúcsát pedig kreatív történetírással zárták: Miután boldogan éltek címmel. János király és Iluska királyné életéről írtak fogalmazást. Továbbgondolva a történetet, leírták, milyen lett volna az esküvőjük, kik lettek volna meghívva és családjukról is írtak, gyermekeik jövőjéről, akik mind olyan jószívű és nagyszerű emberek lettek, mint szüleik. A folytatásban ezen történetekből is megmutatunk néhányat.

  Galéria...
  • Szecsődi Tímea
  • 2022. május 5.

A 6.z osztály Arany János Toldi című elbeszélő költeményét projekt keretében dolgozta fel a félév során. A tanulók páros munkában egy-egy újságot készítettek el, mely több tantárgyhoz kapcsolódóan tartalmaz érdekességeket a művel kapcsolatban, zárásként pedig mindenki bemutatta a sajátját, mesélt a munkafolyamatról. Nemcsak kvízt készítettek a műhöz, hanem életrajzot, állat- és természetismertetőt írtak, valamint gasztronómiai utazást is tettek, miközben az újság szerkesztésének menetével is megismerkedtek. Interjút készítettek Lajos királlyal, középkori oklevelet gyártottak a Toldi-birtokról. Az értelmezés részeként bírósági tárgyalást rendeztek a malomkő által elhunyt vitéz ügyében, mely szerint Toldi Miklós felfüggesztést, Toldi György pedig letöltendő börtönbüntetést kapott.

  Galéria...
  • Csutak Zoltánné
  • 2022. május 5.

A 4. évfolyamban testnevelés órán a tanulók oly lelkesen végezték az általam kért feladatokat, hogy egy nagyot álmodtam. Ez idáig csak a felső tagozaton ”játszottunk” a diák a tanár programot. Ebben az évben azonban olyan lelkes „gyerkőc csapat” állt össze, hogy már a 4. évfolyamban kipróbáltam a diák-tanár testnevelő projektet. Ez azt jelenti, hogy a diákok tanítják a saját osztálytársaikat a testnevelés szépségére. Ezernyi fejlesztési lehetőség van ezekben az órákban, lehet, hogy több, mintha én tartanám! 😀 Korosztálynak megfelelő, saját tudásból, az eddig tanultakból összeállított feladatokkal készülnek. Óra közben értékelik egymást, csak is pozitív, építő jelleggel. Figyelnek egymásra. A lehetséges sérülések megelőzésére is felhívják egymás figyelmét. Dicsérnek, szépen beszélve közlik a feladatokat. Türelmesen végighallgatják a diák-tanár által elmondott feladatokat, játékszabályokat. Nagyon élvezik egymás óráit, örömöt, jókedvet tükröznek a fotók, melyek beszéljenek dicsérő mondataim helyett. Minden diák – tanár testnevelő tanuló emlékül oklevelet kap. Nagyon büszke vagyok rájuk! Remélem, ezzel a projekttel is hozzájárulhatok az élethosszig tartó egészséges testi nevelésükhöz, boldogságukhoz!

Csutak Zoltánné

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. május 4.

A címben olvasható nevek csupa olyan személyek, akikre nem csak mi magunk, hanem az egész emberiség büszke lehet. Művészek, tudósok, kutatók, akik neve örökre beírta magát a világtörténelembe. Ma tanulóink közül is páran beírták nevüket az iskola emlékkönyvébe, hisz tanulmányi versenyeken elért sikereikkel mindezt kiérdemelték, kivívták. Szép sikert értünk el a Mozaik Országos Tanulmányi Verseny országos döntőjében, ahol anyanyelvi megmérettetésben Németh Márton (6.b) a 7. helyezést szerezte meg. Elek Júlia Nóra 8.b osztályos tanulónk a dobogó 3. fokán végzett az ugyancsak országos magyar nyelvi versenyen, a TITOK - Arany János Versenyen. A Megyei Kodály Műveltségi Versenyen a „Tercek” (Horváth Benjamin, Paukovits Márton, Simon Bulcsú) nevű 7.z osztályos fiúkból álló csapatunk megyei elsőként végzett a 13 induló csapat között. A több órás online műveltségi vetélkedőn a fiúknak számos Kodály Zoltánhoz és az ő életéhez kapcsolódó kérdésre kellett megadnia a választ. A vetélkedő végén holtverseny alakult ki az elért pontszámokat tekintve, de végül az 1. helyet az hozta meg a fiúk számára, hogy precizitásuk, tudásuk mellett gyorsak is voltak, ők végeztek időben előbb a rivális csapathoz képest. Sok szép eredménnyel büszkélkedhetünk még a Herman Ottó és a Kaán Károly biológia- illetve természetismereti megyei versenyekről is. (Láng Zsófia, Harsányi Luca Nóra, Miltényi Zsófia, Kováts Patrícia Anna, Csonka Emma). Nagy örömünkre fizikából is jeleskedtek diákjaink, az Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny megyei döntőjében Molnár Bence (8.z) 1. helyezést, míg Bokányi-Zoltai Benedek (7.e) 6. helyezést ért el. Bence megyei elsőként továbbjutott az országos döntőbe, ami majd pár hét múlva kerül megrendezésre. Tanulóink pontos eredményei és felkészítőik nevei az „Eredmények” menüpont alatt olvashatóak. Gratulálunk a szép eredményekhez, büszkék vagyunk!

  Galéria...

  Eredmények...
  • paragvari.hu
  • 2022. április 30.

A tavaszi időszak beköszöntével megkezdődtek a szabadtéri sportversenyek, így az elmúlt hetekről már számos városi és megyei atlétikai versenyeredményről adhatunk hírt. A Diákolimpia-féle atlétikai versenyeken iskolánk tanulói nagyon szép eredményeket értek el, közülük a legkiemelkedőbb teljesítménnyel most Tóth Gréta (8.b) büszkélkedhet, aki teljesítményével továbbjutott az országos döntőbe, 100 m-es síkfutásban és távolugrásban is megyei 1. helyezést ért el. Versenyzőink nevei és eredményei az „Eredmények” menüpont alatt olvashatóak. Gratulálunk mindnyájuknak és felkészítőiknek is, Márkusné Halmosi Erika tanárnőnek és Abért András tanár úrnak! HAJRÁ PARAGVÁRI!

  Galéria...

  Eredmények...
  • paragvari.hu
  • 2022. április 28.

Április 27-én iskolánk 6. osztályos tanulói a Fővárosi Nagycirkuszba tettek látogatást, ahol a Lázár Ervin Program keretében megnézhették a RAIN-Esőcirkusz című előadást. A közel 90 perces műsort a gyerekek nagyon élvezték, bizonyosan mindnyájuk számára örökké emlékezetes marad ez a nap. A mellékelt galériában lévő képek és videók is érzékeltetik, mennyire feledhetetlen is volt a művészek produkciója.

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. április 27.

Április 26-án került megrendezésre a Diákolimpia-labdarúgás fiú IV. korcsoportos megyei döntője Körmenden. A városi selejtezőből első helyen továbbjutó csapatunk most is veretlenül, kapott gól nélkül hozta összes mérkőzését (még a továbbjutásért zajló büntetőrúgásoknál sem érte labda a hálót), így egyértelműen biztosította helyét a május 20-án kezdődő országos döntőre, melyet idén Debrecenben rendeznek meg. A játszott mérkőzéseink az alábbiak szerint alakultak. Paragvári-Bő (4:0), Paragvári-Őriszentpéter (3:0), Paragvári-Csákánydoroszló (2:0), Paragvári-Körmend (2:0). A megyei végeredmény tehát: 1. Paragvári, 2. Körmend, 3. Csákánydoroszló. Az Abért András tanár úr vezette csapat tagjai: Macoun Bence, Győre Noel, Házi Marcell, Bodor Áron, Tóth Péter, Hári Kevin, Tóth Kornél, Tóth László, Németh Loránd, Mikos Máté. Irány Debrecen! Szép volt fiúk, HAJRÁ PARAGVÁRI!

  Galéria...
  • Lakicsné Csumpilla Nóra
  • 2022. április 27.

A hétvégén rendezték meg Budapesten a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny országos díjkiosztó ünnepségét, melyre iskolánk két tanulója kapott meghívást. Rákos Dániel 3.a osztályos tanuló országos 7. (felkészítő: Lakicsné Csumpilla Nóra), míg Császár Szofi 2.b osztályos tanuló országos 10. (felkészítő: Novák Ildikó) helyezést ért el. Gratulálunk a kiváló eredményekhez!

  • Barity Milán
  • 2022. április 19.

Iskolánk Diákönkormányzata 2022. április 13-án Helytörténetei témanapot szervezett az alsó és felső tagozatos diákoknak. Az alsó tagozatos tanulók különböző játékos kvízfeladatokat kaptak Szombathelyről, illetve az iskola épületéről készült képet kellett minél látványosabban kiszínezni. A délelőttöt az Agora Savaria Filmszínházban zárták, ahol egy családi filmet néztek meg. A felső tagozatosok a napot a moziban kezdték, majd évfolyamonként egy-egy történelmi témájú sétát kellett a Fő tér és környékén megtenniük. Az 5. évfolyamos diákok az ókori Savaria épületeivel és történelmével ismerkedtek meg. A 6. és 7. évfolyamos tanulók a Szent Márton történelmi sétautat járták végig. Míg a 8. évfolyamosok Szombathely 1945-ös bombázása során elpusztult épületeinek helyét keresték fel. A feladatok elkészítésében köszönet illeti iskolánk diákönkormányzatának tagjait, különösen Karsai Lilla (7.b) diákönkormányzat-vezetőt. A témanapon készült fotók és prezentációk az alábbi hivatkozáson keresztül tekinthetőek meg.

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. április 15.

Kedves paragváris diákok!

A húsvét közeledtével most egy online játékra invitálunk benneteket! Egy játékra, melyek játszása közben nagyon sok dolgot megtudhattok a közelgő ünnepről és eme jeles napokhoz fűződő népszokásokról is. A Szecsődi Tímea tanárnő által készített virtuális felületen kicsik és nagyon egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékot (pl.: Dobble, Sudoku, képkirakó, memóriajáték), és olyan ismeretanyagokkal is találkozhattok, amiket elolvasván bővíthetitek az ünneppel kapcsolatos tudástáratokat is. Bár az idei tavaszi szünet tényleg csak nyúlfarknyi 😀 lesz, de azért ha időtök engedi, akkor próbáljatok meg elolvasni egy-egy verset azok közül, melyeket tanárnő ajánl a figyelmetekbe. Ezúton kívánunk mindenkinek szép húsvéti ünnepet és sok-sok pihenéssel, kikapcsolódással teli tavaszi szünetet!

  Játék...
  • paragvari.hu
  • 2022. április 10.

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni a költészet napján? A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ebből az alkalomból holnap a humán munkaközösség szervezésében egy szórakoztató játék részesei lehettek. A játék mellett sok-sok érdekességet is megtudhattok majd, valamint híres költőink verseit is olvasgathatjátok. Szecsődi Tímea tanárnő jóvoltából a mai kor lehetőségeit kihasználva telefonjaitokon keresztül tudtok majd játszani, reggel keressétek a tantermeitekben és a folyosókon kihelyezett QR-kódos felhívást! Ha mobiljaitokon még nem állítottátok be az ingyenes WiFi-elérhetőséget, mindkét épület földszinti aulájában megtaláljátok a csatlakozáshoz szükséges adatokat. Telefonra fel, jó játékot, jó szórakozást kívánunk!

  • paragvari.hu
  • 2022. április 8.

Énekel a dísztér. Ez a neve annak az új kezdeményezésnek, melyet a Magyar Művészeti Innovációs Központ (MMIK) szombathelyi szervezősége indított útjára pár hónappal ezelőtt. A zenei programokon nem csak városunk hírességei vesznek részt, lehetőséget kap mindenki, aki örömét, kedvtelését leli a zenélésben, éneklésben. Így került sor arra, hogy a mai napon iskolánk növendékei is felléphettek a város nagyközönsége előtt, és egy rövid kis műsorban populáris zeneszámokat adtak elő a közönségnek. Elsőként 4. zenei osztályos tanulóink adták elő az X-Faktorból ismert Paulina által énekelt Ajándék című dalt. A koncert többi részében újból felcsendültek azok a dallamok is, melyeket az elmúlt hetekben iskolánk YouTube-csatornáján keresztül is már hallhattunk. A Sándorfi Olga tanárnő által vezetett Kodály Kórus a korábban elhangzott nagysikerű film- és musical slágerek („Legyetek jók, ha tudtok!”, „A zene, az kell”, „Mindenki - Bodzavirág”, „Énekelj!”, „A Pál utcai fiúk”) mellett a mai napra meglepetést is tartogatott, hisz a 7.z osztályos tanulóinkból alakult formáció előadásában hallható volt a „Szeretem a zenét!” című dal is, melyet Faller Ágoston szerzett és adott elő. Az előadáson felvételek is készültek, melyek az alábbi hivatkozásokon keresztül tekinthetőek meg. Köszönjük a program minden közreműködőjének ezt a kellemes és szórakoztató délutánt!

  Paulina - Ajándék #1...

  Paulina - Ajándék #2...

  "Szeretem a zenét!"...

  "Énekelj!"...

  "Mi vagyunk a Grund"...
  • Barity Milán
  • 2022. április 8.

2022. április 7-én, csütörtökön iskolánk 8.b osztályos tanulói, Katona-Tóth Márton és Fábián Marcell vettek részt az oladi iskolában 17. alkalommal megrendezett Biró Balázs Informatikai Emlékversenyen. A rendezvényen elméleti és Excel ismeretekről adhattak számot a diákok. A végelszámolásnál Márton 2., míg Marcell a 3. helyezést érte el. Jutalmuk az oklevélen kívül egy-egy értékes számítástechnikai eszköz volt. A versenyre Barity Milán tanár úr készítette fel tanulóinkat. Gratulálunk!

  • paragvari.hu
  • 2022. április 6.

A korábbi évekhez hasonlóan ismét részesei lehetünk a tavaszi kőzet- és ásványkiállításnak, melyet a „B”-épület földszinti rajztermében lehet megtekinteni április 6-tól április 8-ig. Délelőttönként több témában vannak előadások, melyek korosztályhoz illeszkedően szólítják meg az érdeklődő tanulócsoportokat. Főbb témák: „Azok a csodálatos dínók, A Föld vulkánjai I-II., Egyesült Államok nemzeti parkjai, Magyarország nemzeti parkjai, A fantasztikus víz, Fenntarthatóság, az Őrség”. A legelső előadás alkalmával az Olympic Nemzeti Parkról és a Yellowstone Nemzeti Parkról hallhattak érdekes –képekkel és videókkal- kísért élménybeszámolót 7.z osztályos tanulóink. Az egy tanóra időtartamában elmondott ismeretterjesztő anyagok után lehetőség van arra is, hogy a kiállított kőzeteket és ásványokat közelebbről is szemügyre lehessen venni. Ha valakinek megtetszik egy darab, akkor azt meg is vásárolhatja, hisz a kiállítás egyben egy vásár is, ahol mindenki megveheti a neki tetsző kőzetet. A kiállítás tehát április 6-tól 8-ig tart, minden egyes nap 8:00 órától - 16:30 óráig. Köszönjük az előadásokat Kovács Gábor úrnak, valamint a rendezvény megszervezését, lebonyolítását Dr. Molnárné Kalmár Katalin tanárnőnek.

  Galéria...
  • Menges Orsolya
  • 2022. április 5.

A Váci Mihály Általános Iskola és AMI által rendezett angol és német nyelvi verseny témája: "20 éves az Őrség Nemzeti Park" volt. A háromfős csapatok egy-egy Powerpoint prezentációval készültek a témában, ezek előadását pedig egy játékos nyelvi vetélkedő követte. Gratulálunk a csapatnak, köszönet a szervezőknek! A Menges Orsolya tanárnő által felkészített csapat tagjai: Gróf Gréta, Hertelendy Hanna és Ipsits Emma Anna a 7.b osztályból.

  • paragvari.hu
  • 2022. március 31.

Bár már az első félévben is számos tanulmányi- és sportversenyt hirdettek, melyen iskolánk tanulói szép eredményeket értek el, de a tavasz közeledtével hamarosan még több eredményről számolhatunk majd be, hisz több megyei és országos versenyben is érdekeltek vagyunk. Ma délelőtt az igazgatói iroda ismét benépesült, legújabb versenyeredményeikről számoltak be diákjaink. Az alsósok mesemondó- és rajzversenyen szerepeltek, míg felsőseink közül ketten verset mondtak, de akadt tanuló, aki az országos kung-fu bajnokságon ért el dobogós helyezést. Tanulóink neve és elért eredménye az „Eredmények” menüpont alatt olvasható. Gratulálunk mindnyájuknak és természetesen az őket felkészítő pedagógusoknak is!

  Eredmények...

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. március 25.

A Paragvári Z-Faktor elnevezésű sorozatunknak mostani állomásán végzős zeneis diákjainktól hallgathatjuk meg a Valahol Európában című musical egyik ismert dalát. „A zene, az kell” esetünkben nem csak a most előadott mű címe, hanem iskolánkban hitvallás is, hisz zenei tagozatunkon már több évtizeden keresztül mutatjuk meg diákjainknak a zene szeretetét, annak közösségalkotó erejét, léleképítő hatását. Bízunk benne, hogy eme dal meghallgatása most mások számára is ad némi örömöt, 8. zeneis diákjaink nagy szeretettel készítették el ezt a kis produkciót. A gyerekeket ismét Sándorfi Olga tanárnő készítette fel lépcsőkoncertünkre.

  YouTube...
  • paragvari.hu
  • 2022. március 22.

6.z osztályos diákjaink most a Legyetek jók, ha tudtok! című nagy sikerű mozifilm leghíresebb betétdalát éneklik el. Páran közülük hangszeren is kísérik a dallamot, Házi Veronika és Oláh Dóra furulyán, míg Pék Viktor csörgőn színesíti a hangzást. Szólót énekel Vadvári Júlia Johanna. Felkészítő: Sándorfi Olga

  YouTube...
  • paragvari.hu
  • 2022. március 22.

Egy évvel ezelőtt még on-line formában hirdettünk eredményt az „Öltözz te is zöldbe!” játékunkkal kapcsolatban. Az idén szerencsénkre már nem beküldött fotók és webkamerák képei alapján kellett a verseny szervezőinek elbírálnia az eredményeket. Az idegen nyelvi munkaközösség a Diákönkormányzat segítségét kérve személyesen tudta megszámlálni, mely osztály tanulói öltötték magukra a legtöbb zöld színű ruhadarabot. A hétvégén a szervezők összesítették a pontszámokat, így a 2022-es Szent Patrik-napi játékunk végeredménye a következőképpen alakult. Alsó tagozaton: 1. hely - 3.a; 2. hely - 4.b; 3. hely - 4.z osztály. A felső tagozatosoknál az 1. helyen az 5.z osztály, 2. helyen a 6.e osztály, míg 3. helyen az 5.e osztály végzett. A helyezett osztályok oklevelet és zöld cukrot kaptak ajándékul, de a többi osztály sem maradt meglepetés nélkül, mindannyian egy szép emléklapot kaptak a tantermük faliújságára. Köszönjük a verseny szerevezőinek és segítőinek a munkáját, 17-én egy vidám nap részesei lehettünk! Köszönjük!

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. március 17.

Az idegen nyelvi munkaközösség szervezésében idén is megtartottuk az „Öltözz te is zöldbe!” elnevezésű rendezvényünket, osztályok közötti versenyünket. A felhívás apropója nem más, mint március 17-e, azaz Szent Patrik napja. Ez a nap Írországban nemzeti ünnep. Országuk egyik védőszentjének, Szent Patriknak a tiszteletére tartják, hisz a legenda szerint ezen a napon halt meg. De nem csak Írországban, hanem a világ számos országában –Egyesült Királyság, Ausztrália, Új-Zéland, Egyesült Államok- ünneplik, de nem hivatalos ünnepnapként tartják. Iskolánk tanulói és pedagógusai eme versenyfelhívásra szinte mindnyájan zöldbe öltözve töltötték a mai napjukat, hogy a Diákönkormányzat képviselői össze tudják számolni, hogy melyik osztály lesz az idei győztes. Az udvaros szünetben emlékként megörökítettük pár fotóval a mai nap egyik fő eseményét, amikor a focipálya közepén egy nagy négylevelű lóherét (ami szintén Szent Patrik-napi jelkép) alkotott az iskola összes diákja. Az osztályokról készült fotókból összeállított montázsokat is hamarosan megosztjuk, de addig is nézzük meg, milyen az, amikor a város egyik legnagyobb iskolája egy nagy szerencsét hozó jelképpé alakul! ☘️

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2022. március 13.

Iskolánk hagyományaihoz tartozik, hogy minden évben, a március 15-i ünnepi megemlékezés után igazgatói dicséreteket osztunk azoknak a tanulóknak, akik tanulmányi versenyeken vagy sportversenyeken, illetve kimagasló művészeti eredményeikben az első félév alatt kitűntek társaik közül.

  • Horváth Linda (6.b)
  • 2022. március 1.

A napközi egy csodálatos hely, ahol tanulunk és természetesen kikapcsolódhatunk egy kicsit. A napközi sosem unalom. Hogy miért? A szabadban töltött közös idő a maradandó emlékek mesés helyszíne. Az udvar a szabadtéri sportok, mint például a foci, kosárlabda, röplabda és szabadidős sportok színtere. A lányok gyakran fociznak a fiúkkal vagy éppen az évfolyamok egymás ellen.

  Tovább...

  Galéria...
  • Barity Milán
  • 2022. február 24.

Február 24-én, csütörtökön Szombathely Városi Diákönkormányzata télbúcsúztató rendezvényt szervezett a Műjégpályán Winterfall néven. Iskolánkat az eseményen Karsai Lilla DÖK vezető és csapata képviselte. A jó hangulatú sorversenyen különböző akadályokat kellett minél ügyesebben teljesíteni. A hangulatfelelős Varga Jenő és a többi diák is római kori jelmezekben korcsolyáztak a jégen. Az eredményhirdetésen az első helyért járó oklevelet és érmeket Mester Krisztina diákpolgármestertől vehették át tanulóink. A csapat tagjai: Görgics Janka, Gróf Gréta, Horváth Szonja, Karsai Lilla, Kiss Lili, Németh Izabella, Gál Levente és Hári Kevin 7.b osztályos tanulók. Kísérő pedagógus: Barity Milán

  Galéria...
  • Sándorfi Olga
  • 2022. február 19.

Mai digitális világunkban kihasználva iskolánk felszereltségét, a gyerekek örülnek, ha karaokézás is színesíti az énekórákat. Népszerű, könnyűzenei hangvételű dalokat bátrabban, szívesebben énekelnek. A fantáziatörténetek mindenkit elvarázsolnak. Így esett a választása a 7. zeneinek a Végtelen történet című fantasy film betétdalára. Felkészítő: Sándorfi Olga

  YouTube...
  • paragvari.hu
  • 2022. február 17.

Budapesten jártak iskolánk kosárlabdázó leányai, mivel nemrég ők nyerték meg a Diákolimpia kosárlabda B33-as bajnokságának megyei döntőjét. A február 15-én tartott regionális verseny helyszínéül idén a CAMUGO® SportLab sportcsarnokát választották a szervezők. Lányaink az 5 megyéből álló régiók közötti küzdelemben fiatalabbként vettek részt mint ellenfeleik, de mindennek ellenére szép játékkal, derekasan helytállva vívták meg összes mérkőzésüket. Összesen 4 meccset játszottak, melyből egyet meg is nyertek, ráadásul eme játékukkal a korábbi bajnokot sikerült legyőzniük! Az összesített végeredmény alapján a 4. helyen végeztünk. A csapat tagjai: Kotnyek Emma és Fessler Frida (8.d), Juranovits Míra (6.e) és Németh Kamilla (6.d). Felkészítőjük Szarka Zsuzsanna tanárnő. Gratulálunk a szép helyezéshez, büszkék vagyunk az eredményre! HAJRÁ PARAGVÁRI!

  • paragvari.hu
  • 2022. február 16.

Február 11. és 13. között került megrendezésre az idei Diákolimpia futsal labdarúgó-bajnokság országos döntője, melynek mostani helyszíne Pécs volt. Iskolánk csapata a januárban megtartott országos elődöntőn, Répcelakon vívta ki a mostani részvételt. Az idei versenyszezonban közel 600 iskola és 7000 diák mérettette meg magát a Diákolimpia eme versenyszámában. Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy iskolánk csapata ebben a hatalmas mezőnyben a 4. helyezést érte el úgy, hogy a dobogó mindhárom fokán labdarugó-akadémiák csapatai végeztek. Ha ezen tényeket figyelmen kívül hagyjuk –mindezt nyugodt szívvel meg is tehetjük-, akkor az ország általános oktatást végző iskolái közül mi lettünk az elsők! A többkörös versenysorozat végén 12 csapat, vagyis 120 futsalos vehetett részt a csúcseseményen. A felcsúti csapat -az országos döntőknek rendszeres résztvevője- ezúttal is sikeresen zárta a tornát, ők vitték haza az aranyérmet. Az ezüstérmet a budapesti Csanádi Árpád Sportiskola (MTK), míg a bronzérmet a debreceni Balásházy János Gyakorló Technikum és Gimnázium csapata vehette át. A mi csapatunk a házigazda pécsiekkel játszotta a mindent eldöntő csoportmeccsét, ahol végül büntetőrúgásokkal dőlt el a küzdelem, így kerültünk az "A"-csoport 1. helyére, majd a székesfehérvári iskolát győztük le 3-0-ra a legjobb 4-be való jutásért. Iskolánk történelmében ez az első alkalom, hogy ebben a sportágban ilyen hatalmas sikert értünk el országos döntőben! A fiúk elsős koruk óta együtt játszanak, így mostanra már egy teljes mértékben összhangban lévő csapattal tudtunk indulni a Diákolimpián, ez is nagyban szerepet játszott a hatalmas siker elérésében. A nagyszerű eredménynek fiaink is örültek, hazafelé már önfeledten ünnepeltek, énekeltek a buszon. Erről, valamint a büntetőpárbajról egy kis videót is mellékelünk, de szívesen ajánljuk megtekintésre az eseményen készült fotókat is. (A csapat tagjainak neve az „Eredmények” menüpont alatt olvasható.) Gratulálunk a szép eredményhez! HAJRÁ PARAGVÁRI!

  Galéria...

  YouTube...
  • paragvari.hu
  • 2022. február 15.

Ismét hatalmas sportsikerekről számolhatunk be, diákjaink megint országos és nemzetközi versenyeken értek el dobogós helyezéseket. Lajcsik Róza (8.b) a Fülöp Mihály Magyar Kupa országos tőrvívó versenyen 1. helyezést ért el, míg az ugyancsak 8.b osztályos Tóth Gréta az Atlétikai Magyar Bajnokságon a dobogó 2. helyére állhatott. Gréta 60 méteres gátfutásban szerezte meg az ezüstérmet. Djordjevic Verko (6.b) nemrég Szlovéniában vett részt egy nemzetközi karate versenyen, ahonnan bronzéremmel tért haza. Verko szlovén, osztrák és olasz versenyzőkkel mérte össze tudását, ahol nem csak ő, hanem az összesített eredményben országunk is előkelő helyen végzett a nemzetek közötti bajnokságon. Mindhármuknak szívből gratulálunk, köszönjük, hogy sikereikkel ismét öregbítették a Paragvári jó hírnevét!

  Galéria...
  • Sándorfi Olga
  • 2022. február 11.

Mindenki szereti a mesefilmeket, nekünk is vannak kedvenceink. Mesefilm zene nélkül nem létezik. Tanítványaim nagyon élvezik, ha népszerű dallamokat énekelhetnek. A gyerekek választása most Elton John egyik slágerére esett, amit az Énekelj! című animációs meséből ismertek meg. Kellett hozzá egy szuper zongorista: Paukovits Márton, egy szuper hang: Simon Bulcsú és a 7.z osztály. Produkciós vezető: Sándorfi Olga. A gyerekek által feldolgozott dal az alábbi YouTube-hivatkozáson keresztül tekinthető meg.

  YouTube...
  • Sándorfi Olga
  • 2022. február 9.

A népszerű tévéműsorok hatására a gyerekek szívesen éneklik a mai slágereket. Énekórán mi is szoktunk játszani, csak mi nem X-, hanem zeneisként Z-Faktort. A 4. zenei osztály kislányainak Paulina - Ajándék című dalára esett a választása.

  YouTube...
  • Csutak Zoltánné
  • 2022. február 9.

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodacsapat a Paragvári Utcai Általános Iskolában. Tele csupa ügyes gyerkőccel! Csuda jó gyerekek járnak ide a 4.a osztályba! Nagyon nagy varázslók ők! Kicsengetés után kettő perccel már bekukucskálnak a tornaterembe, és csicseregve kérdezik, hogy mit fogunk ma csinálni? A következő percben már átöltözve ott toporognak, hogy bejöhetünk?"

  Tovább...

  YouTube...
  • Mánya Krisztián
  • 2022. február 2.

Az 5.z osztály tanulói a gamifikáció jegyében készítették el saját középkori váraikat. A feladat során figyeltek a környezettudatosságra, ezért otthon elérhető anyagok felhasználásával készültek el a munkáik. Az osztálytermüket díszítő alkotások az alábbi képgalériában tekinthetőek meg.

  Galéria...
  • Horváth Ildikó
  • 2022. január 24.

2021. november végén immáron 14. alkalommal rendezte meg a Nyitra Utcai Általános Iskola angol nyelvi versmondó versenyét. Az utolsó pillanatig reménykedtünk a jelenléti megrendezésben, de a tavalyi évhez hasonlóan, idén sem a megszokott körülmények között, hanem 'online' sikerült lebonyolítani a rendezvényt. Ennek ellenére a tavalyi évhez képest nőtt a résztvevő gyerekek száma. 10 iskola 73 tanulója vett részt a megmérettetésen. Az elismert szakmai zsűri arany, ezüst és bronz minősítéssel jutalmazta a versenyzőket. Minden résztvevő oklevelet és jutalomkönyvet kapott. Iskolánk tanulói nagyon szép eredményeket értek el. Szívből gratulálunk tanulóinknak és felkészítőiknek egyaránt!

  Eredmények...
  • paragvari.hu
  • 2022. január 7.

Egy hónapja adtunk hírt arról, hogy iskolánk csapata továbbjutott a Diákolimpia futsal labdarúgó-bajnokság országos elődöntőjébe, melyet tegnap tartottak Répcelakon. Az eddigi sikereket ismerve szinte borítékolható volt a továbbjutás, ami a mostani végeredményt ismerve be is igazolódott, így minden akadályt leküzdve tovább is jutottunk a pécsi országos döntőbe. Veretlenül hoztuk a répcelaki megmérettetést is, immár az ország 12 legjobb csapata között vagyunk! Paragvári-Halászi (4-1); Paragvári-Zalaegerszeg (6-1); Paragvári-Veszprém (1-0), így az elődöntő sorrendje a következőképp alakult: 1. Paragvári – 2. Veszprém – 3. Zalaegerszeg – 4. Halászi. Gratulálunk a szép eredményhez! A hamarosan megrendezésre kerülő pécsi országos döntőről is beszámolunk majd, addig is „Hajrá Paragvári!”.

  Eredmények...
  • paragvari.hu
  • 2021. december 20.

A nyelvi munkaközösség kezdeményezése által idén december 6-án egy „Öltözz pirosba!” elnevezésű versenyt hirdettünk, melynek lényege az volt, hogy azon osztályok, melyek a legtöbb piros színű öltözetet –és kiegészítőt- viselik magukon, ők nyerhetik meg a verseny fődíját. A 6-án készített fotók alapján a zsűri összesítette az eredményeket, melynek eredményét ma, az iskolarádión keresztül Gergácz Gábor intézményvezető ismertetett. Külön értékeltük az alsó és felső tagozatos diákok részvételét, mely az alábbiak szerint alakult. Alsó tagozat: 1. hely – 3.a osztály; 2. hely – 4.a osztály és a Náraiban lévő osztályaink (1-4.n); 3. hely – 2.b osztály. Felső tagozat: 1. hely – 5.d és 6.b; 2. hely – 7.b és 7.e; 3. hely – 5.b és 8.z. Az összes versenyben szereplő osztály emléklapot kapott, míg a dobogós helyezettek ezen felül egy kis ajándékban is részesültek. Köszönjük eme ötletes és szórakoztató verseny kezdeményezését és megszervezését, jövő decemberben ismét adott lesz a lehetőség a versengésre! Az osztályokról készült fotómontázsok az alábbi hivatkozáson keresztül tekinthetőek meg.

  Galéria...
  • Barity Milán
  • 2021. december 20.

2021. december 9-e délutánján iskolánk két tanulóval vett részt a VMSZC Gépipari és Informatikai Technikum humán munkaközössége szervezésében megtartott "Ismerd meg a Gépiparit!" online játékos vetélkedőn. A diákoknak sok érdekes feladatot kellett teljesítenie ahhoz, hogy megszerezzenek egy kódot, amivel kijutottak a virtuális szabadulószobából. Fábián Marcell 8.b osztályos tanuló 1. helyezést, míg Katona-Tóth Márton szintén 8.b osztályos diák 2. helyezést ért el a 15 fős mezőnyben. Ma délelőtt a versenyszervező tanárnőtől, Biácsi Hajnalkától vehették át megérdemelt jutalmukat. Gratulálunk diákjainknak és felkészítőjüknek, Barity Milán tanár úrnak a szép eredményhez!

  Eredmények...
  • paragvari.hu
  • 2021. december 6.

December 6-án, Mikulás napján minden évben megemlékezünk az ünnepről. Ez az idén sem történt másképp, a gyerekek már izgatottan várták kora reggel óta a Mikulás érkezését. Az iskolába érve már halk zene fogadta őket, aztán az első órában eljött a várva várt pillanat. Amíg az iskolarádióban hallgattuk a Szent Miklósról és az ünnepről szóló megemlékezést, addig a Mikulás és küldöttjei ajándékokat hoztak a gyerekeknek. Szerencsére iskolánkba csupa jó gyerek jár, így virgácsot nem, de egy kis édességet, almát, és az alsós osztályok még egy kis fonott kosárkát is kaptak ajándékba. A meglepetéseknek és a jókedvnek ezzel még nem volt vége, hisz 6-a előtt a nyelvi munkaközösség tanárai egy játékot, egy osztályok közötti versengést hirdetettek meg. „Öltözz pirosba!”, mely vetélkedőnek lényege az, hogy amelyik osztály a legtöbb piros ruhadarabot, kiegészítőt ölti magára, az nyer. Mivel a mai napon sajnos még pár osztályunk karantén miatt nem vehetett részt a versenyben –amit aztán utólagosan természetesen megtehetnek-, így őket megvárva, később hirdetünk majd eredményt, amit hamarosan itt, honlapunkon is ismertetünk. Addig is ajánljuk mindenki figyelmébe Mikulás-napi iskolarádiós műsorunkat, melyet az 5.b osztályos Csonka Emma előadásában hallgathatunk meg az alábbi hivatkozáson keresztül.

  Ünnepi műsor...
  • paragvari.hu
  • 2021. december 2.

Bükön tartották meg az idei Diákolimpia futsal labdarúgó-bajnokság megyei döntőjét, ahol iskolánk csapata ismét elsöprő sikert aratott, így magabiztosan jutott tovább az országos elődöntőbe, melyet Répcelakon rendeznek meg. Ha ott is sikerrel szerepelünk, akkor februárban irány Pécs, az országos döntő! A csapat összetétele egy kicsit változott, most Bodor Áron (8.d) játéka is színesítette a jól összeforrt együttest. Méltán jutottunk a dobogó 1. helyére, hisz megint vereség nélkül hoztuk összes meccsünket, csupán egy kapott góllal. Paragvári – Szentgotthárd (3-0), Paragvári – Sárvár (7-1). Reméljük, a répcelaki etap után ismét újabb sikerekről számolhatunk majd be! Gratulálunk! A csapat eddigi tagjai (városi és megyei): Abért Barna András (8.b), Pál Levente (8.b), Macoun Bence József (8.b), Tóth Kornél (8.e), Tóth Péter István (8.e), Győre Noel (8.d), Házi Marcell Csanád (8.d), Tóth László (8.d), Bodor Áron (8.d), Hári Kevin Péter (7.b). Felkészítő: Abért András

  Galéria...
  • Angyalosyné Krajczár Ildikó
  • 2021. november 25.

Lezajlott az iskolai mesemondó verseny második fordulója, melyen a 3. és 4. évfolyamos tanulók vettek részt. Sok régi, szép népmesét, illetve Kolozsvári Grandpierre Emil, Lázár Ervin, Romhányi József írásait is hallhatta a kíváncsi zsűri. A délutánt színesítette egy első osztályos mesemondó szereplése, és egy on-line küldött videó is. A zsűri döntése alapján az 1. helyezést és a továbbjutás lehetőségét Nagy Alexa Hanna 4.a osztályos tanuló érdemelte ki. A 2. helyen Gál Hanna 3.z és Szabó-Rácz Heléna Anna 4.z osztályos tanulók végeztek. A képzeletbeli dobogó 3. fokára Koroknai Axel Péter 4.b osztályos tanuló állhatott fel. Köszönjük a mesemondóknak a szép délutánt, felkészítőiknek a segítséget!

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2021. november 24.

Egy újabb káprázatos sporteredményről számolhatunk be ismét. Iskolánk csapata 1. helyezést szerzett a Diákolimpia-rendezvénysorozat futsal kategóriájában, így városi elsőként kivívva a továbbjutást a megyei döntőbe, melyet majd nemsokára Bükön rendeznek meg. Az összes meccsét megnyerő csapat magabiztosan érdemelte ki a győzelmet, a lejátszott mérkőzésből kettőt kapott gól nélkül hozott. Paragvári-Zrínyi (4-1); Paragvári-Gotthard (2-1); Paragvári-Olad (2-0); Paragvári-Bercsényi (7-0). Az Abért András tanár úr vezette csapat tagjai: Abért Barna András (8.b), Pál Levente (8.b), Macoun Bence József (8.b), Tóth Kornél (8.e), Tóth Péter István (8.e), Győre Noel (8.d), Házi Marcell Csanád (8.d), Tóth László (8.d), Hári Kevin Péter (7.b). Gratulálunk a szép eredményhez, reméljük, Bükön is hasonló helyezést érünk majd el!

  Eredmények...
  • Wiedemann Patrícia
  • 2021. november 20.

November 18-án az első és a második évfolyamosok számára rendezett iskolánk mesemondó versenyt. A megmérettetésen 9 tanuló vett részt személyesen és 1 tanuló „online”. Minden gyermek felkészülten, az alkalomhoz illő csinos ruhában, egy kis izgatottsággal érkezett a versenyre. Hallottunk humoros, tanulságos, aranyos és drámajátékkal fűszerezett meséket, de akadt olyan gyerkőc is, aki a kedvenc meséjét hozta el. A verseny eredményhirdetésére másnap került sor. 1. hely: Zsámpár Zoltán (1.a) - 2. hely: Miklós Tina (1.b) - 3. hely: Nagy Zoé (2.a). Különdíjban részesült Szabódi Laura (2.z). Minden részt vevő gyermeknek gratulálunk! Köszönjük a szülők és a kollégák segítő, felkészítő munkáját!

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2021. november 17.

Ismét büszkeség tölt el bennünket, hisz két tanulónk megint hatalmas sikert ért el országos sportversenyen. Budai Szebasztián (7.z) az Egerben megrendezett ökölvívó bajnokságon szerzett aranyérmet 66 kg-os súlycsoportban. Szebasztiánnak nem ez az első országos versenye, már korábban is szerepelt rangos megmérettetéseken, de a mostani eredménye a legkiemelkedőbb eddigi sportpályafutása alatt. Másik büszkeségünk Djordjevic Verko a 6.b osztályból, akiről nem is olyan régen írtunk a Japan Karate Shoto Federation Hungary versenyen elért első helyezése kapcsán. Verko most a Diákolimpia országos döntőjében ugyancsak karate sportágban szerzett két érmet is, egy ezüstöt (kumite) és egy bronzot (kata). Mindkét sportolónk igazgató úrnak elmondott beszámolójából kiderült az is, hogy a sikert nem adják ingyen, hat napon vannak edzéseik, valamint sportágaikból fakadóan rendkívüli figyelmet kell fordítaniuk a testsúlyuk megtartásáért vagy éppen növeléséért. Gratulálunk a szép eredményekhez!

  Galéria...
  • Angyalosyné Krajczár Ildikó
  • 2021. november 15.

November 12-én került sor a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulójára. A járványhelyzet miatt a feladatokat a csapatok saját iskolájukban oldották meg. Iskolánkból három 4. osztályosokból és egy 5. osztályosokból álló csapat nevezett. A feladatlapok kitöltését sok-sok munka, komoly felkészülés előzte meg. Számot kellett adni nyelvtani, majd az irodalom témakörébe tartozó ismeretekről, sőt még a magyar népdalkincs világából is volt kérdés. A beküldött megoldásokat már ki is javították. Az első tíz helyezett között végzett a Koroknai Axel Péter (4.b), Linhárt Léna Anna (4.a), Polgárics Máté (4.b), Tóth Adél (4.a) által alkotott csapat. A tíz közötti pontos sorrendre még keddig várnunk kell. Minden résztvevőnek gratulálunk!

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2021. november 14.

„Szombathelyért-díj” adományozható annak a szombathelyi polgárnak, illetve kivételesen indokolt esetben nem szombathelyi személynek, aki Szombathely Megyei Jogú Város társadalmi, gazdasági életében végzett kiemelkedő munkásságával a város polgárai körében közmegbecsülésre tett szert. A díjat 2020-ban iskolánk volt igazgatója, Kőváriné Fekete Marietta kapta meg. (fotó: vaol.hu)

  Tovább...

  YouTube...
  • paragvari.hu
  • 2021. november 12.

Királyok könyve. Ez a címe annak a történelmi előadássorozatnak, amelyet a Mesebolt Bábszínház művészei adnak elő 5. és 6. osztályos tanulóknak a város összes iskolájában. Ma a mi iskolánk ezen évfolyamai vehettek részt a színház két előadásán, ahol meseelőadásban láthatták a honfoglalás, valamint Szent István és az államalapítás történetét. A színház előadóművészei zenés aláfestéssel kísért bábelőadás keretében mutatták be tanulóink számára országunk alaptörténelmének két legfontosabb időszakát. A gyerekek érdeklődve figyelték a színészek játékát, előadásukból sok újat is megtanultak, amit később majd történelemórákon is fel tudnak használni. Köszönjük a lehetőséget, reméljük, a jövőben is részesei lehetünk majd a Mesebolt Bábszínház és a Szombathelyi Tankerület összefogásából létrejött hasonló színházi projekteknek!

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2021. november 11.

November 11-én, Márton napján minden évben lampionos felvonulással szoktunk megemlékezni városunk szülöttéről, Szent Mártonról. Az idei évben iskolánk több évtizedes hagyományáról most sajnos le kellett mondanunk, de a megemlékezés, a Márton-napi hagyományok ápolása azért nem maradt el. Az első órában az iskolarádión keresztül hallgathatták meg diákjaink azt az ünnepi műsort, melyben negyedik osztályos tanulóink mesélték el Szent Márton történetét. A Szabó Lilla tanárnő által összeállított megemlékezésben felcsendült a jól ismert Márton-napi német nyelvű dal is, hisz a fáklyás, lampionos felvonulás eredetileg német nyelvterületről származik, amely a jócselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez. Szent Márton történetén túl a mai tanórákon a gyerekek megismerhették, feleleveníthették a Márton naphoz kötődő népszokásokat is, többek között azt, miért kell ezen a napon libacombot enni, és miként lehet megjósolni az előttünk álló hónapok időjárását. Az iskolarádióban lejátszott megemlékezés az alábbi hivatkozáson keresztül hallgatható meg. (A képen a műsor készítői láthatóak.)

  Megemlékezés...
  • paragvari.hu
  • 2021. november 8.

Az idén ismét lehetőségünk adódott arra, hogy megrendezhessük az iskolánk nevéhez fűződő „…haza, nemzet és nyelv…” elnevezésű műveltségi vetélkedőnket. Az immár 22. alkalommal megtartott városi versenyünkre öt alsós és öt felsős csapat jelentkezett. A 3-3 fős csapatoknak alsó tagozaton idén Lázár Ervinhez és az ő meséihez tartozó feladatokat kellett megoldania, míg felső tagozatos versenyzőinknek Karinthy Frigyes életéhez és műveihez kapcsolódó kérdésekre kellett választ adnia.

  Tovább...

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2021. november 5.

Technika és tervezés órán az ötödik évfolyamos diákjaink projektként azt kapták feladatul, hogy próbálják meg lemodellezni otthonukat, lakókörnyezetüket. Most az 5.b osztályos tanulók munkái közül mutatunk pár alkotást, ahol diákjaink kreatív módon használták fel a számukra elérhető anyagokat, így volt, aki egy dobozból készítette el lakóházuknak kicsinyített mását és annak zöldövezetes környezetét. A tetszetős házmodelleket az alábbi képgalériában lehet megtekinteni.

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2021. október 22.

Az idén ismét úgy alakult, hogy a szokásos keretek között megrendezett tornatermi ünnepség helyett egy kisfilm készült, amely feleleveníti az 1956-os forradalom eseményeit, annak előzményeit és utólagos hatásait. Az 1950-es évekből is már vannak korabeli filmfelvételek, így sok képanyag fennmaradt a forradalmi események kapcsán, melyeket lehetőségünk volt felhasználni filmünkben is. A Németh Andrea tanárnő által összeállított megemlékező műsor percről percre, óráról órára követi a forradalom eseményeit. Az archív hang- és filmfelvételek mellett igaz történetek alapján felvett jelenetek is segítik megértetni a nézővel az akkori történések jelentőségét, drámaiságát. Ezen jelenetek és narrációk jelentős részét a 7.b osztály tanulóinak segítségével készítettük el, de más osztályok diákjai is szerepelnek még a filmben. Ezúton köszönjük mindenki munkáját, aki segítségével hozzájárult a film elkészültéhez! Az iskola tanulóinak interaktív táblákon levetített rendhagyó ünnepi műsorát az alábbi hivatkozáson keresztül lehet megtekinteni.

  YouTube...
  • paragvari.hu
  • 2021. október 18.

Ma délelőtt ismét benépesült az igazgatói iroda. Sportolóinkat köszöntöttük, akik a múlt héten Kecskeméten értek el szép sikereket a Diákolimpia országos döntőjében. Három csapatszámban indultak tanulóink. Leány távolugrás (csapat), fiú távolugrás (csapat), valamint 10x200 m-es vegyes váltófutás. A lányok 12., a fiúk 5. helyen végeztek távolugrásban, váltófutásban pedig az előkelő 6. helyet hoztuk el. Iskolánk történelmében ez volt az első alkalom, hogy Diákolimpián egyszerre három csapattal is jelen lehettünk. Versenyzőink a rendezvény szervezőitől pólót is kaptak ajándékba, ami majd biztos örök emlékül megmarad minden egyes diákolimpikonunk általános iskolai ereklyéi között. Gratulálunk mindnyájuknak, és ezúton köszönjük testnevelő tanáraink eredményes munkáját is! A tanulók és felkészítőik nevei az „Eredmények” menüpont alatt olvasható.

  Galéria...

  Eredmények...
  • Illés-Czékman Renáta
  • 2021. október 15.

Ma, a 3.a osztály a "6alkalmas" múzeumpedagógiai foglalkozás első alkalmán a Savaria Múzeumban járt. Kálmán bácsi izgalmas előadást és tárlatvezetést tartott. Utána a gabonafélékről hallgattunk mesét, a szereplőket be is mutatták, (pl. Hajdina Hajni és az igazi hajdina) és a kézműves foglalkozáson köleskásás edényt készítettek a gyerekek. Tartalmas, érdekes délután volt.

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2021. október 8.

A mai napon iskolánk vezetősége köszönetet mondott azon tanulóinknak, akik részvételükkel hozzájárultak a népmese napján rendezett programunk sikerességéhez. Évek óta hagyomány, hogy könyvtárunk vezetőjének, Takács Ildikó tanárnőnek a szervezésében „tarisznyás mesemondók” járják az alsó tagozat osztályait, így megemlékezve Benedek Elekről és a népmese napjáról. Az idén öt tanulónk segítségét kértük, hogy az általuk elmondott mesékkel közelebb hozhassuk mindenki számára ennek az emléknapnak a jelentőségét, a mesék varázslatos világát, azok sok értékes mondanivalóját. Bízunk benne, hogy üzenetük mindenkihez eljutott, és mindeközben kellemes kikapcsolódás közepette hallgathatták meg mesemondóink szórakoztató, elgondolkodtató történeteit.

  • paragvari.hu
  • 2021. október 6.

A múlt tanévben az Áldozatsegítő Központ (ÁSK) egy rajzpályázatot hirdetett általános iskolások számára, melyre olyan pályaműveket vártak, ahol a gyerekek a lehető legszemléletesebben jelenítik meg mindazt, amit a segélykéréssel és annak áldozatkész segítésével kapcsolatban látnak, éreznek. A pályázatra hatalmas számú rajz érkezett, melyeket nagyon sok más országból érkező szakember is megtekintett. A mai napon a központ munkatársai ajándékot hoztak azon tanulóinknak, akik rajzot készítettek a pályázatra. A kis ajándékcsomagban a gyerekek találtak kulcstartót, fényvisszaverős karszalagot, tollat, jegyzetfüzetet és nem utolsó sorban egy kis édességet is. Köszönjük tanulóink munkáját, valamint az Áldozatsegítő Központ meglepetését, de mindenekelőtt a mindennapjainkban embertársainknak nyújtott segítségét!

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2021. október 6.

Az aradi vértanúk az a 12 magyar tábornok és egy ezredes voltak, akiket az 1848–49-es szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt Aradon kivégeztek. Bár ezen honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is. Eme nemzeti gyásznapról emlékeztünk meg mi is az iskolarádióban. A honlapunkon keresztül is meghallgatható ünnepi műsort idén a 7.b osztály tanulói készítették Németh Andrea tanárnő felkészítésével. A megemlékezés után az osztályok képviselői mécsest gyújtottak és virágot helyeztek el az iskola folyosóin kialakított emlékhelyeken.

  Ünnepi megemlékezés...

  Galéria...
  • paragvari.hu
  • 2021. szeptember 30.

Iskolánk 6.b osztályos tanulója Djordjevic Verko a mai napon számolt be igazgató úrnak arról, hogy a múlt hétvégén milyen szép eredményeket ért el a Japan Karate Shoto Federation Hungary országos versenyén. A rangos eseményen Verko három versenyszámban (kumite, kata, junro kata) is országos 1. helyezést ért el! Élménybeszámolójában azt is elmondta, hogy mi a különbség az egyes kategóriák között, így megtudhattuk, hogy a küzdőtéren való versengésen kívül vannak formagyakorlatok is, melyeket külön díjaznak. Verko a hét minden egyes napján lelkiismeretesen csinálja az edzéseket, de azt soha nem a tanulás rovására, hanem kizárólag azután, miután végzett az iskolai házi feladatokkal, a felkészüléssel. Kíváncsiak voltunk, hogy egy mai tizenéves fiú vajon látta-e a 80-as években készült mozifilmet, a Karate kölyköt, és csodálkozásunkra Verko számára sem volt ismeretlen ennek a régi filmnek a címe, sőt bevallotta, hogy több tucatszor is végignézte. Gratulálunk a szép eredményhez, további sok sikert kívánunk!

  • paragvari.hu
  • 2021. szeptember 30.

Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján van a magyar népmese napja. Ezt a napot 2005-ben rendezték meg először, amikor a Magyar Olvasástársaság felhívást intézett mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsességek továbbadományozása. Iskolánkban is minden évben megemlékezünk eme jeles napról, amikor diákjaink az iskolarádión keresztül hallgathatnak meg egy népmesét, és tudhatják meg azt, miért is tartjuk fontosnak ezt a kezdeményezést. Most Csonka Emma (5.b) előadásában ismerhetjük meg „A Mátyás király felesége” című magyar népmesét, melyet az alábbi hivatkozáson keresztül lehet meghallgatni.

  Ünnepi műsor...
  • paragvari.hu
  • 2021. szeptember 28.

A hétvégén rendezték meg Budapesten a Herman Ottó Környezetismereti Verseny országos szuperdöntőjét. Ide azok a tanulók kaptak meghívást, akik az előző tanév on-line döntőjében dobogós helyen végeztek. Iskolánkból Csonka Emma 5.b osztályos tanuló 1. (felkészítő: Lakicsné Csumpilla Nóra), míg Linhárt Léna Anna 4.a osztályos tanuló 2. (felkészítő: Horváth Erika) helyezést ért el. A képen még Karsai Lilla (7.b) látható felkészítőjével, Horváth Ildikó tanárnővel, Lilla a szuperdöntő London Bridge angol nyelvi versenyén 3. helyezést ért el. Kiemelkedő eredményükhöz szívből gratulálunk!

  • paragvari.hu
  • 2021. szeptember 25.

A London Bridge verseny szervezői az idén májusban megrendezett on-line döntőt követően úgy határoztak, hogy szeptember végén rendeznek egy, a korábbi döntőkhöz hasonlóan személyes megjelenéshez kötött szuperdöntőt, amelyre a májusban 1-2-3-4. helyezett tanulókat hívják meg. Iskolánkból a most 7.b osztályos Karsai Lilla került be ezen szerencsés 102 diák közé. A szeptember 25-én megrendezett országos versenyen Lillának sikerült a tavasz végi eredményén javítani és megszerezni az országos 3. helyezést. A szép eredményhez gratulálunk Lillának és felkészítőjének, Horváth Ildikó tanárnőnek!

  • paragvari.hu
  • 2021. szeptember 24.

Ez a hét teljes mértékben a sportról szólt. Előző posztunkban a városi és megyei atlétikai bajnokság sikereiről számolhattunk be, most pedig nagy örömünkre, az idén ismét lehetőségünk volt arra, hogy megrendezhessük a Magyar Diáksport Napja keretében iskolai sportnapunkat. Egy évvel ezelőtt sajnos nem tudtuk lebonyolítani őszi sportrendezvényünket, de most duplán pótoltuk mindazt, ami tavaly elmaradt. A kegyes időjárásnak hála, szinte nyári körülmények között, szabadtéren tudtuk megrendezni témanapunkat, ahol a mozgásé volt a főszerep. A rendkívül változatos és szórakoztató programokban minden egyes diák és pedagógus nagyon jól érezte magát, mindenki talált számára megfelelő kihívást, megpróbáltatást, amiben tehetségét brillíroztathatta. Köszönjük a szervezőknek a mai nap minden egyes élményekkel teli programját, reméljük, egy év múlva hasonló körülmények között és hangulatban tudjuk lebonyolítani kora őszi sportrendezvényünket! A mai nap délelőttjén készült képek az alábbi hivatkozáson keresztül tekinthetőek meg!

  Galéria...
  • Tompa Dávid
  • 2021. szeptember 24.

Szenzációs eredmények születtek a héten az Atlétika Diákolimpia városi és megyei fordulóiban. A paragváris diákok taroltak a versenyeken, a "Sportok Királynője" ügyességi csapatbajnokságon és az egyéni versenyszámokban is. Ez a hét az atlétika hete volt iskolánkban, soha rosszabb évkezdetet a sport szempontjából! Iskolai sporttörténelmet írtak 7-8. osztályos diákjaink, amikor is, iskolánk történetében először megnyerték a fiúk és a lányok megyei csapatbajnoki címét távolugrásban. Ez azt jelenti, hogy az országos versenyen ott van a helyünk, ha az Atlétikai Szövetség meghívja a csapatokat, amire jó esélyünk van.

  Eredmények...
  • Gergácz Gábor
  • 2021. szeptember 22.

Szerda délelőtt táncosokkal telt meg az igazgatói iroda, hisz iskolánkban szokás, hogy a tanulmányi, sport- vagy művészeti versenyeken részt vevő tanulóink élményeikről, eredményeikről beszámolót tartanak az igazgatói irodában. A hétvégén több táncversenyen, rendezvényen vettek részt iskolánk diákjai. Külön öröm számunkra, hogy a tanulmányi munkájuk mellett hetente több alkalommal vállalnak különórákat, edzéseket tanulóink, ahol akár néptánccal, akár a standard, vagy latin táncokkal ismerkednek. A hétvégén Gencsapátiban rendezték meg a VI. Vincze Ferenc szólótáncversenyt, ahol diákjaink a dr. Pesovár Ernő AMI és a Reményik Sándor AMI növendékeiként vettek részt. A párosok közül Arthofer Nóra (7.b), Vadvári Júlia (6.z), illetve Molnár Luca (4.z) kísérőjével, Molnár Bencével (8.z) mutattak be vas megyei páros táncokat. Kiemelkedő teljesítményükért mindannyian a zsűri dicséretét érdemelték ki, emellett Luca a táncával megkapta a „Gyöngyös táncos” díjat. A fiú szólisták közül Sipos Benedek (5.z) részére a „Söprűs táncos” díjat, valamint Szőllősi Bence (7.e) részére korosztályában a kiemelkedő teljesítményéért a Vincze Ferenc-díjat ítélte oda a szakmai zsűri. Társastáncosaink Zalaegerszegen vettek részt a Zala Open Formációs Magyar Bajnokságon, illetve a Gála Kupán. Ők a Lorigo TSE színeiben ismerkednek a táncokkal, vesznek részt hetente az edzéseken. Iskolánkat képviselve Koroknai Axel Péter (4.b), Nagy Jázmin (4.z), illetve Polányi Koppány Balázs (5.b) a latin-mix formáció tagjaiként magyar bajnok lett. Egyéni versenyben a standard táncosok közt Axel 1., a latin táncok versenyében Jázmin 2., Koppány 1. helyezést ért el párjával. Köszönjük a gyerekek felkészítésében közreműködő pedagógusok munkáját és a szülők támogatását! Tanulóink eredményeihez szívből gratulálunk, további szép táncos sikereket kívánunk!

  Fotó...
  • Csutak Zoltánné
  • 2021. szeptember 15.

A szép, napsütéses időt kihasználva a napköziben nem csak szabadtéri fakultatív sportfoglalkozások folynak. A lányok körében nagyon népszerű lett a horgolás. Szeretettel ajánljuk fotóinkat ízelítőként Bicsák Nóra (6.b) és Bauer Hanna (6.d) osztályos diákjaink tolmácsolásával. Szívesen megtanítanak mindenkit, akit érdekel a horgolás. Jó kikapcsolódásnak, szeretteinknek meglepetés ajándék készítésének. Várjuk az érdeklődőket a B004-es napközis tanteremben, addig is kutakodjatok az interneten! Jó munkát kívánunk!

  Galéria...