Telefon: 06 20 503 6250 - Email: info@paragvari.hu

Iskolánkért Emlékplakett 2018

Kőváriné Fekete Marietta

2005-ben, az iskola 100 éves jubileuma tiszteletére "Iskolánkért Emlékplakettet" alapítottunk, melynek első nyolc példányát azok a már nyugdíjas kollégák és igazgatók vehették át a jubileumi ünnepségeken, akik a gyermekekért, az iskoláért kiemelkedően sokat tettek.

Nagy meglepetés a kicsiktől

paragvari.hu

A 2.b osztály kisdiákjai gondoltak egy merészet, és egy olyan meglepetéssel rukkoltak elő, amelyre ritkán van példa az iskolák történetében. Úgy gondolták, hogy az őket tanítókon kívül köszönet illeti azokat a személyeket is, akik szintén napi szinten részesei iskolai életüknek, akiknek ugyancsak nagyon sok hálával tartoznak. Így történt az, hogy az egész osztály egy közös műsorral készült a konyhás nénik számára. Az ebédeltetési idő előtt pár perccel csendben beosonva az étkezdébe kérték meg a konyhai személyzetet, hogy legyenek szívesek egy kis időre kijönni az előtérbe. A konyhás nénik mit sem sejtve egy kedves kis műsor szemtanújává váltak, melyet tiszteletükre adtak elő; a gyerekek furulyáztak, verset mondtak, majd az általuk készített ajándékokkal halmozták el ünnepeltjeiket. Ezúton köszönjük mi is egész éves fáradtságos munkáját az iskolánkban dolgozó konyhai személyzetnek! A mellékelt kis videóban láthatjuk, miként adták elő köszöntőjüket a 2.b osztály tanulói.

Megújult fitness park

paragvari.hu

Pár nappal a tanév vége előtt megújult iskolánk szabadtéri fitness parkjának környezete. Az udvaron elhelyezett eszközöket körülölelő terület egy speciális felületű burkolatot kapott, melynek eredményeként még inkább biztonságosabbá vált a sportolás. A főként szülői támogatásból finanszírozott beruházásnak köszönhetően iskolánk udvara még tetszetősebb lett. Köszönjük a támogatást, ígérjük, hogy vigyázunk az ajándékul kapott sportterületre!

Akikre büszkék vagyunk

paragvari.hu

Minden tanév végén fogadást tartunk legkiválóbb tanulóink tiszteletére. Meghívást azok a diákok kapnak, akik tanulmányi versenyeken vagy sportversenyeken, illetve kimagasló művészeti eredményeikben egész évben kitűntek társaik közül. Az igazgatói dicséretek átadása mellett sok tanuló részesült jutalomkönyvben is, hisz ők több országos és megyei versenyen is rangos helyezéseket értek el. A gyerekeken kívül természetesen meghívást kaptak a felkészítő tanárok is, hisz az ő áldozatos munkájuk is elengedhetetlen volt ahhoz, hogy ezek az elismerésre méltó eredmények megszülethessenek. Köszönjük mindenkinek, hogy tovább öregbítették iskolánk jó hírnevét, további sok sikeres tanévet kívánunk! Gratulálunk!

Kirándulások, erdei iskolák

paragvari.hu

A tanév végét megelőző hetekben megkezdődtek az osztálykirándulások, felsőseink közül sokan 3-4 napos erdei iskolai táborozáson vettek részt. Alsós osztályaink közeli településeket látogattak meg, (pl. Sárvár, Kőszeg, Ják...) míg a nagyobbak már elhagyva a megyét, más tájak nevezetességeit, látványosságait fedezték fel. Az 5.b osztály a városlődi Iglauer Parkban töltött el pár élményekben gazdag napot, ahol számos program várta őket. A környéken való túrázások mellett, a gyerekek a táborban kézműveskedtek, íjaztak, vetélkedőket játszottak, számháborúztak, fociztak, társasjátékoztak, valamint a Bakonyi Csillagászati Egyesület jóvoltából egy érdekes csillagászati előadást is meghallgathattak. De a szavak helyett inkább beszéljen a mellékelt kis filmes összeállítás, amelyből láthatjuk, mennyi kalandban volt része az 5.b osztálynak.

Vas megye legjobbjai

paragvari.hu

A Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ ünnepélyes keretek közt adta át az okleveleket és ajándékokat azon tanulók részére, akik ebben a tanévben az általuk szervezett tanulmányi versenyeken az első három hely valamelyikén végeztek. A díjátadó ünnepségre Körmenden, a Batthyány Örökségközpont Színháztermében került sor, ahol iskolánk diákjai és felkészítőik is jelen voltak. Az ünnepségre meghívott és díjazott tanulók listája, valamint felkészítő tanáraik neve a mellékelt dokumentumban olvasható. Gratulálunk a szép eredményekhez!

Erik, a kódtörő

paragvari.hu

Január 8-án indult útjára a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának és a Kódvetők Digitális Oktatási Műhelynek közös informatikai programozási kódtörő versenye, melyen iskolánkból Tóth Erik (8.d) is elindult. Barity Milán tanár úr hívta fel Erik figyelmét erre a kódfejtő versenyre, ahol online felületen keresztül kellett a titkosított feladatokat megoldani. A nem éppen könnyűnek mondható feladványokat Erik végig akadálytalanul vette, így jutott el a játék végső pontjához is, ahol egy linket kellett megfejteni. A link sikeres megfejtésével vívta ki magának a lehetőséget, hogy meghívást kapjon a múlt szombaton megrendezésre kerülő veszprémi záróeseményre. Bár Szombathelyről elindulva sem Erik, sem pedig felkészítője, Barity Milán tanár úr nem tudta, hogy mi lett a verseny végeredménye, mindketten csak remélték a jó helyezést. A veszprémi egyetemre megérkezvén, a szervezők egy informatikai témanappal egybekötött vetélkedővel várták a meghívott vendégeket. Aztán eljött a várva várt pillanat, az eredményhirdetés. Nagy örömünkre Erik volt az, aki a kódtörő versenyt megnyerte, így övé lett a fődíj, egy Apple MacBook Air 13. Gratulálunk!

Könyvtárban a 3.d és 3.e osztály

Takács Ildikó

Június elsején két osztályunk (3.d és 3.e) találkozhatott a Berzsenyi Dániel Könyvtárban Fodor Veronika írónővel és Szimonidesz Hajnalka illusztrátorral. A Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről című könyvüket mutatták be, majd kérdéseket tehettek fel a gyerekek mindkettőjüknek. A találkozó végén minden résztvevőnek dedikált könyvjelzővel kedveskedtek az előadók.

Internetes német nyelvi verseny

paragvari.hu

A 2017/2018-as tanév online német nyelvi versenyének végeredménye.

Országos sportversenyek helyezettjei

paragvari.hu

Országos sportversenyek helyezettjeit látta vendégül igazgatónő az irodájában. Diákjaink labdarúgásban és atlétikában jeleskedtek, közülük Mesits Maxim (7.b) a győri országos döntőben ért el rendkívüli eredményeket. Maxim távolugrásban az 5. helyet hozta el, többpróbában pedig huszadikként végzett. A Gödöllőn rendezett mezei futóversenyen szereplő csapat 13. lett, mely csapatból többen szerepeltek a Labdarúgás Diákolimpián is. Gratulálunk!

Komáromban járt az 5.e és 5.z

Barity Milán

Az 5.e és 5.z osztály Komáromban járt a Monostori Erődben. Az erődrendszer meglátogatása után átkeltünk a Dunát átívelő Erzsébet hídon a felvidéki Komáromba. Itt megtekintettük a híres Klapka György tábornokról elnevezett főteret, leróttuk tiszteletünket Jókai Mór szobra előtt, és bepillantottunk a Szent András-bazilikába. Ezek után bejártuk a város egyik leghíresebb újkori nevezetességét az Európa-udvart.

A 2.c "kétévzáró" kirándulása

Tüttő Márta

Gyöngyösfaluban rengeteg játékkal, szabadidős lehetőséggel várt bennünket a Holdfény Liget Kalandpark, osztálykirándulásunk helyszíne. Több kreatív és hagyományos játszótéren is kipróbálhattuk magunkat. Lehetőségünk volt a csúszó-korong pályát felfedezni, sőt utaztunk a Holdfény Expressz erdei kisvasúttal is. Legmaradandóbb élményt a különböző nehézségű erdei drótkötélpályán való megmérettetés jelentette számunkra. Sokak kedvence volt a "Mezítlábas élményösvény", mely tulajdonképpen egy tó körül kialakított kis gyalogút. 17 különböző anyagból készült taposóakadályt tartalmaz, a szalmától a fémen át, az iszapos patakmedren keresztül egészen a fenyőtobozokig. Csúsztunk, másztunk, biztattunk, sikítottunk, segítettük egymást - észrevétlenül is úgy viselkedtünk, mint egy csapat! Élvezetes, izgalmakkal teli, emlékezetes napot töltöttünk együtt.

Május végi sikereink

paragvari.hu

A tanév végének közeledtével számos verseny országos döntőjének is most jött el az ideje. A mai nap ilyen versenyek helyezettjeit fogadta igazgatónő az irodájában. Elsőként Tasnádi Róbertet (8.b), aki a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny országos döntőjében a 7. helyezést, valamint az országos német nyelvi versenyen pedig a 8. helyezést érte el. A 3. óra utáni szünetben pedig a Kalmár László Országos Matematikaverseny versenyzői és a TITOK Oktatásszervező BT - Herman Ottó Környezetismereti Verseny országos helyezettjei voltak igazgatónő vendégei. Nagyon sok előkelő helyezést értek el diákjaink, a leginkább említésre méltó eredményt (Herman Ottó Környezetismereti Verseny) Láng Zsófia (3.b), Harsányi Luca Nóra (3.b) és Elek Júlia Nóra (4.b) érte el. Zsófi országos 1. helyezést szerzett, Luca őt követve a 2. helyen végzett, míg Julcsi a képzeletbeli dobogó 3. helyére léphetett fel. 5. osztályosok között pedig Nagy Eszter (5.b) büszkélkedhet a 2. helyezéssel. A többi versenyzőnk rendkívüli eredményei az "Eredmények" menüpont alatt olvasható. Gratulálunk, és köszönjük, hogy teljesítményeteknek köszönhetően tovább öregbítettétek iskolánk jó hírnevét!

Képes élménybeszámoló Békéscsabáról

paragvari.hu

Május közepén Békéscsabán zajlottak a Labdarúgás Diákolimpia országos döntőjének mérkőzései. Vas megye legjobbjai, azaz a mi iskolánk II. korcsoportos csapata is nagy örömmel vett részt a rendezvényen. A három napig tartó versenysorozatot Békéscsaba belvárosában nyitotta meg a szervezőbizottság, majd a hivatalos megnyitó után a fiúk megismerkedhettek a város főbb nevezetességeivel is. A mérkőzések megkezdésének napján a számunkra kisorsolt csoportban a 4. helyet szereztük meg. Mérkőzések: Baja-Paragvári (4-0); Paragvári-Csorna (2-3); Békéscsaba-Paragvári (3-3); Nyírbátor-Paragvári (2-6). Csoporthelyezések: I. Békéscsaba; II. Csorna; III. Baja; IV. Paragvári; V. Nyírbátor. A csoportmeccsek után még két mérkőzés várt ránk: Dorog és Zalaegerszeg (Paragvári-Dorog: 3-4; Paragvári-Zalaegerszeg: 4-0). Bár az idén nem sikerült dobogós helyezést elérni, de az országos 742 regisztrált csapat közül mindenképp szép teljesítmény az ország legjobbjai között lenni. A csapat: Abért Barna András - 4.b, Tóth Kornél - 4.e, Tóth Péter - 4.e, Török Bence - 5.d, Pál Levente - 4.b, Hári Kevin Péter - 3.b, Győre Noel - 4.d, Házi Marcell Csanád - 4.d, Mátis Benedek - 4.z, Macoun Bence József - 4.b; felkészítő: Abért András tanár úr. Gratulálunk az eredményhez! A gyerekeket kísérő szülők jóvoltából számos fotó készült a békéscsabai kalandról, melyeket a mellékelt galériában lehet megtekinteni.

3D nyomtatás az iskolában

paragvari.hu

A PBN -Pannon Business Network- csoporthoz tartozó am-LAB jóvoltából felsős tanulóink egy 3D nyomtatót láthattak működés közben. A nyomtatást megelőzően az am-LAB projektvezetője és asszisztensei kisfilmekkel tarkított prezentációban mutatták be a technológiát. Megtudhattuk, hogy a nyomtatás ezen formája már 20 éve létezik, de mostanra annyira leegyszerűsödött és elérhetővé vált, hogy az élet egyre nagyobb területein napi rendszerességgel találkozhatunk 3D technikával nyomtatott eszközökkel. Az előadás közben szemléltető anyagokat is vizsgálhattak a gyerekek, melyek között volt egy szintén 3D technikával nyomtatott Eurofighter Typhoon -vadászrepülőgép- alkatrész is. Nyomtathatunk műanyag, fém és akár étel alapú alakzatokat is, melyeket rendszerint egy arra alkalmas modellező alkalmazással készítenek el, előadóink cége erre a feladatra pl. a Cinema 4D-t használja előszeretettel. A bemutatón egy PLA-alapú 3D nyomtatót (PRUSA I3 MK2) láthattunk, amely 4 féle színnel is tud nyomtatni műanyag produktumokat létrehozva. A modellezéshez nagy segítség a 3D-scanner, amiből egy ultrahangos változatot láthattunk. Bár a hallgatóság számára már nem volt ismeretlen fogalom a 3D nyomtatás, testközelben sokan mégis most találkoztak először ilyen szerkezettel, amit ráadásul működés közben is megszemlélhettek. A mellékelt videóban láthatjuk, hogy miként készült el a 7.b osztály kinyomtatott Batman figurája, a képre kattintva pedig a galériában böngészhetjük az előadáson készült fotókat.

AirTrack-bemutató

paragvari.hu

A szülői közösségnek köszönhetően új sportszerekkel ismerkedhettünk meg a nap folyamán. Az AirTrack Hungary bemutatóján egy speciális tornaszőnyeggel -légszőnyeggel- és annak kiegészítőivel találkozhattak tanulóink. A cég ügyvezetőjének beszéde után tornászlányok mutatták be speciális gyakorlatokon keresztül ennek az új eszköznek a lehetőségeit. A hivatalos show után iskolánk diákjai is kedvükre kipróbálhatták a levegővel üzemeltetett gumiszőnyegeket és tornaszereket. Köszönjük a látványos bemutatót, reméljük, az elkövetkezendő években iskolánk is gyarapszik majd ilyen modern eszközökkel, melyekkel még felhőtlenebb lesz minden tornatermi tanóra. Aki szeretné jobban megismerni a cég termékeit, látogasson el az airtrack.hu oldalra.

Testünk a csoda

Szeleczkyné Grámán Éva

A 3.d osztály az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ több mint ötszáz képpel, játékokkal, érdekességekkel bemutatott "Testünk a csoda" című interaktív kiállítására látogatott el. Az interaktív kiállítás az emberi test működését játékosan, érdekes információkkal bemutató utazó tárlat, ahol az anatómiai ismereteken kívül rengeteg fontos tudnivaló is helyet kap. A gyerekek megismerkedhettek többek között a helyes táplálkozással, az egészséges életmóddal, a higiéniai szabályokkal és még elsősegély nyújtási ismeretek is helyet kaptak az izgalmas és különleges anyagban. Megtapasztalhatták a szív és az érrendszer, a tüdő és a légzés, valamint az agy és az idegrendszer kapcsolatát, modellek és játékos eszközök segítségével kézzelfogható közelségbe kerül egy-egy testi funkció működése. A kiállítási paravánokon megjelenő szöveg vicces, informatív módon ismerteti a tudnivalókat.

Sikeres évzárás

paragvari.hu

A Bercsényi & H-Multimédia Regionális Informatika Verseny idei fordulóját tegnap rendezték meg. A mostani versenyre 14 csapat jelentkezett, melyen más megyék iskoláin kívül az osztrák eberaui iskola is részt vett ezen az egyik legrangosabbnak számító informatikai versenyen. Iskolánkat a jól összeszokott két 7.b osztályos fiú alkotta csapat, Csontos Ádám és Németh Áron képviselte. A versenyre való jelentkezés alkalmával minden csapattagnak készítenie kellett egy plakátot, melynek idei témája az épp 35. évét ünneplő Bercsényi iskola volt, a jelenleg is megtekinthető iskolatörténeti kiállításukra kellett egy figyelemfelkeltő reklámplakátot készíteni. A szakmai zsűri egyöntetűen Ádám munkáját vélte a legjobbnak, így ebben a kategóriában ő szerezte meg az 1. helyet. Áron is büszkélkedhet egyéniben szerzett első helyezéssel, hisz ő volt az, aki a verseny elméleti részében a legnagyobb pontszámot érte el. Az elméleti részen kívül voltak számítógépen végzett gyakorlati feladatok is (Word, Excel, PowerPoint), ahol a fiúk szintén könnyedén vettek minden akadályt. A verseny összesített eredményei alapján is mi szereztük meg az 1. helyezést, megelőzve a kaposvári és zalaegerszegi iskolákat. Csapatunk tagjai ismét nagy összegű ajándékutalványt nyertek. Nagy öröm, hogy a 7-8. osztályosok számára rendezett versenyen más iskolák nyolcadikos tanulóit is sikerült legyőznünk, ebből adódóan nem elképzelhetetlen, hogy jövőre -már nyolcadikosként- is indul a bercsényis versenyen a Barity Milán tanár úr által felkészített csapat. Gratulálunk az eredményhez!

Hárman is az országos döntőben

paragvari.hu

Ma került sor a Kalmár László Országos Matematikaverseny ünnepélyes eredményhirdetésére. A 15:00 órakor kezdődő ünnepséget műsorral nyitották meg 7.z osztályos tanulóink, majd igazgatónő köszöntője után kihirdettük az évfolyamonkénti eredményeket. Iskolánkból négy tanuló végzett dobogós helyen, közülük hárman az országos döntőbe is továbbjutottak. Harmadik évfolyamon Horváth Tamás (3.b) az 1., valamint Grasanovics Félix (3.b) a 3. helyen végzett, mindketten indulnak az országos megmérettetésen is. Hatodik évfolyamon a megyei 1. helyezett Csonka Sára (6.b) lett, hetedik évfolyamon Németh Adél (7.b) a 3. helyezéssel zárta a megyei matematikaversenyt. Sára szintén képviseli majd iskolánkat az országos döntőben. Gratulálunk a szép eredményekhez, és ezúton köszönjük a felkészítők eredményes munkáját is! A versenyen szintén sikeresen szereplő többi paragváris diák eredményei az "Eredmények" menüpont alatt olvasható.

Legkisebb büszkeségeink

paragvari.hu

A Világtájoló versenyszervező egyesület által kiírt országos rajzpályázat díjazottjait fogadta igazgatónő a délelőtt folyamán. A "Tavaszébresztő" elnevezésű pályázatra a gyerekeknek egy tavasz témájú dalhoz -Gryllus Vilmos, Tavasz- kellett illusztrációt készítenie. A rajzokon nem feltétlenül a dalban elhangzott szöveget kellett megrajzolni, megjeleníthető volt minden, ami a zene hallgatása közben a tavaszhoz kapcsolódóan megjelent a gyerekek fantáziájában. Iskolánk két 2.z osztályos diákja is az országos díjazottak között szerepel. A 2. osztályosok kategóriájában kiemelt dicséretben részesült Vadvári Júlia Johanna, míg a facebook-díjasok között Szalai Magyar Magdaléna rajza nyerte el az országos közönség tetszését. Gratulálunk!

Audi és Mobilis

paragvari.hu

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) által támogatott pályázati lehetőségnek köszönhetően iskolánk diákjai egy győri kiránduláson vehettek részt, ahol megtekinthették a Mobilis Interaktív Kiállítási Központot és az Audi Hungaria Zrt. magyarországi főhadiszállását. A kora reggel induló buszon azok a diákok indultak erre a rendkívüli kirándulásra, akik az áprilisi fizika nap megszervezésében és annak lebonyolításában jelentős szerepet vállaltak magukra. A jutalomként kapott napon a gyerekek nagyon jól érezték magukat mindkét helyszínen, nagy élmény volt számukra, hogy betekintést nyerhettek az autós világ egyik zászlóshajójának számító Audi gyár technológiáinak megismerésében. Láthatták, miként készülnek a legújabb modellek, mekkora szerepet játszik az automatizálás korunk gyáraiban. A Mobilis Interaktív Kiállítási Központban pedig a fizika és az informatika szoros összefonódásának lehettek tanúi diákjaink, ahol tapasztalati úton érzékelhették a tudomány érdekességeit.

Angol drámafesztivál

Péntekné Fekete Andrea

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Centrum kezdeményezésére idén április 27-én került megrendezésre a hagyományos, regionális angol nyelvű drámafesztivál, amely több mint egy évtizede nagy sikerrel valósul meg. A rendezvénynek ezúttal a Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium adott helyet. A fesztiválra angol nyelvű jelenettel, verssel, prózával, énekkel, musical részlettel stb. lehetett jelentkezni. Szakmai zsűri közreműködésével zajlott a megmérettetés, melynek keretében a résztvevők minősített oklevelet kaptak. Ebben az évben több mint 140 általános- és középiskolás diák részvételével zajlott a rendezvény, regionális szinten, hiszen Zala megyéből is érkeztek diákok. Tizenegy iskola 20 produkciója került bemutatásra. Idén iskolánk is képviseltette magát a találkozón. 1. osztályos tanulóink (Boros Liza - 1.b, Csonka Emma - 1.b, Goda Tamás - 1.b, Jenei Bella - 1.b, Konecsni Zsófia - 1.b, Mód-Beniczky Kristóf - 1.c) szorgalmasan és nagy lelkesedéssel készültek a szereplésre. Néhány percre kis cowboyokká váltak és vidáman énekeltek, táncoltak a színpadon. A zsűri ezüst minősítéssel, a közönség pedig nagy tapssal jutalmazta produkciójukat. Szép szereplésükhöz gratulálunk!

I. helyezés a történelem versenyen

paragvari.hu

Az utóbbi pár hétben nem telik egy úgy nap, hogy valamely városi vagy megyei versenyen iskolánk tanulói ne a dobogós helyezést szereznék meg. Nem volt ez másképp a tegnap rendezett 5. osztályosok városi történelem versenyén sem, ahol egyik csapatunk (Horváth Lídia Sára-5.b; Németh Lilla-5.b és Haller Enikő-5.b) szintén az első helyen végzett. Az ugyancsak 5.b osztályosokból álló másik csapat (Novák András; Szikszai Ádám; Bozzay Márton) a 4. helyet szerezte meg. Az igazgatónővel való találkozásukkor a gyerekek elmesélték, hogy a maratoni hosszúságú versenyen többek között feladatlapot kellett kitöltenie a csapatoknak, ezenkívül volt még képfelismerés, totó és rejtvény is a megoldandó feladatok között. Azonban a verseny tartogatott más megmérettetést is a hagyományos jellegű feladatokon kívül, minden csapatnak elő kellett adnia egy történetet is. A lányok által előadott történet az "Ariadné fonala" volt, a fiúk pedig riportot készítettek a nagy hadvezérrel, Nagy Sándorral. Elmondásuk szerint mindkét csapat nagyon jól érezte magát az AGORA gondozásában rendezett versenyen, amelyen felkészítőjük Dobosné Csoknyai Cecília tanárnő is jelen volt. Gratulálunk a szép eredményekhez!

Rajzverseny eredményhirdetése

paragvari.hu

A Föld napja (április 22.) alkalmából született meg iskolai rajzversenyünk, melynek fő kérdése az volt, "Mit tudsz tenni kisiskolásként a környezeted megóvásáért?". A pár hónappal ezelőtt meghirdetett pályázatra nagyon sok rajzot készítettek a gyerekek, így nagyon nehéz munkája volt a zsűrinek, hogy kialakuljon a végső eredmény. Bár minden egyes beadott rajz nagyon szépre sikeredett, de a zsűrinek ki kellett alakítania a rangsort, ami a következőképp alakult. 1-2. évfolyamon: I. Juranovits Míra - 2.b; II. Maár Virág - 1.b; III. Kovács Hanna - 1.z; különdíj: Soós Dorina - 2.c. 3-4. évfolyamon: I. Simon Eszter - 3.b; II. Molnár Csenge - 3.b; III. Árvay Nóra - 3.z; különdíj: Pungor Dávid - 3.b. Gratulálunk a nyerteseknek! A gyerekek munkáiból összeállított kiállítás az iskola "A"-épületi aulájában pár hétig megtekinthető.

Megyei I. helyezés informatikából

paragvari.hu

Az SZMSZC Gépipari szakképző iskola által rendezett nyolc csapatos megyei informatika versenyen iskolánk csapata az 1. helyezést érte el. A közel három órás versenyen az egyes csapatok tagjai különváltak, mindenki más-más helyszínen oldotta meg a kiadott feladatokat. A verseny jellegét tekintve hasonlított a kódfejtős, szabadulós játékokhoz. A feladatok teljesítéséért puzzle-darabokat kaptak a gyerekek, melyeket összegyűjtve a verseny végén közelebb juthattak a végső megoldáshoz. Csapatunkat két hetedik osztályos és egy nyolcadikos tanuló alkotta, Csontos Ádám; Németh Áron (7.b) és Tóth Erik (8.d). Mindannyian nagy összegű informatikai eszközvásárlásra jogosító utalványt kaptak nyereményül. Felkészítőjük Barity Milán tanár úr. Gratulálunk!

XI. Szakma Sztár Fesztivál 2018

Kristály Erika

Az idén is részt vettünk negyven hetedikes tanulóval Budapesten, az ország legnagyobb pályaorientációs rendezvényén a Szakma Sztár Fesztiválon, ahol az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntői zajlottak. A rendezvényen 43 különböző szakképesítés képviseltette magát. A középiskolások nyílt standokon végezték a gyakorlati vizsgafeladatokat, amit tanulóink élőben láthattak és szurkolhattak a vas megyei döntősöknek, köztük egykori tanítványunknak, Szajkó Péternek is. Tanítványaink szakmai bemutatókon vettek részt, szakmai totókat töltöttek ki és kipróbálhatták magukat a különböző foglalkoztatási szigeteken, ahol például többek között marcipán figurákat, fa ceruzatartót készítettek, megismerkedtek a virágkötés rejtelmeivel, süteményt díszítettek, majd az elkészített tárgyakat haza is hozhatták. Az utazást a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezte, kényelmes busszal utazhattunk. A Szakma Sztár Fesztivál meglátogatásának célja, hogy tanítványaink megismerkedjenek a szakmákkal megkönnyítve ezzel számukra a közelgő pályaválasztást.

A magyar népviselet napja

paragvari.hu

Az "Egy nap népviseletben" elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozva jött ma iskolába Sipos Hanna (8.z), aki eredeti mezőségi ruhát öltött magára a mai nap tiszteletére. Köszönjük Hannának, hogy öltözékével felkeltette mindannyiunk figyelmét erre a jeles napra, így most már talán egyre nagyobb körben ismertté válik, hogy mit is ünneplünk április 24-én.

A fizika mindenkié 4.0

paragvari.hu

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat kezdeményezésére négy évvel ezelőtt indult útjára a "A fizika mindenkié" rendezvénysorozat, melyet mi is minden évben megrendezünk iskolánkban. A nap lényege az, hogy játékos és szórakoztató módon, izgalmas kísérletek segítségével értessük meg tanulóinkkal -beleértve az alsó tagozatosokat is- a fizika és kémia tantárgyak hétköznapi jelenségeit, érdekességeit. A város általános iskolái közül idén egyedül mi jelentkeztünk erre az országos megmozdulásra, így diákjaink a tegnapi délelőttöt ennek jegyében tölthették. Az első órában minden osztály egy olyan filmösszeállítást tekinthetett meg, amelyben híres mozifilmek összeválogatott jelenetein keresztül érzékeltettük azt, hogy a fizika milyen szorosan is kapcsolódik a mindennapjainkhoz. A második órában érdekes fizikai és kémiai kísérleteknek lehettek tanúi diákjaink, melyet felsős tanulók mutattak be számukra. A bátrabb tanulók maguk is kipróbálhattak egy-egy kísérletet. Aztán elérkezett a nap csúcspontja, a szabadtéri bemutató. Az iskola összes tanulója és pedagógusa összegyűlt az épület mögötti lelátón és focipályán, ahol a fizika szakkörös diákok a maguk által készített eszközök segítségével mutatták be a lehető legizgalmasabb és leglátványosabb kísérleteket. Láthattunk óriási szappanbuborékot, napelem hajtotta kisautót és körhintát, palackokkal működtetett libikókát, meleg levegő hatására felemelkedő "hőlégballont", hidraulikus elven nyíló ajtó- és emelőszerkezetet, de a legnagyobb sikere talán a Mentos cukorkákkal létrehozott kóla-szökőkútnak volt. Az udvari bemutató után még lehetőség volt további egyszerűbb kísérletek megtekintésére is a tornateremben, mellyel végül lezártuk a tegnapi rendkívül jól sikerült délelőttöt. Köszönjük minden szakkörösnek és felkészítő tanáraiknak eme szórakoztató napot, reméljük, jövőre is hasonló élményekben lehet majd részünk! Az esemény folyamán készített fotók a galériában, a legérdekesebb kísérletekről összeállított kisfilm pedig az alábbi linken tekinthető meg.

Kísérletek a pincétől a padlásig

Horváth Erika

A Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola természettudományi munkaközössége "Kísérletek a pincétől a padlásig" címmel szervezett versenyt. Iskolánkat két csapat képviselte: Bándli Ráhel Sára (7.d), Petróczy Zoltán (7.d) és Polgár Patrik (8.e), Márfy András Ádám (8.e). A versenyen fizikai és kémiai kísérleteket mutattak be és elemezték a bekövetkezett változások okát. Többek között "ezüstfenyőt" készítettek, a "kémiai jojó" során bemutatták az ecetcseppek táncát, tojást varázsoltak a lombik belsejébe. A jó hangulat mellett sokat tanultunk a többi tanuló által bemutatott érdekes kísérletekből is. Nyolcadikosaink a 2. helyezést, hetedikes csapatunk pedig az ötödik helyezést szerezte meg. Gratulálunk!

Elsők lettünk

paragvari.hu

A 2-4. osztályosok számára rendezett megyei szépolvasási és nyelvhelyességi versenyen mindegyik évfolyamon paragváris tanuló szerezte meg az első helyezést. A Dési Huber István Általános Iskola által rendezett versenyről már kora délután vissza is tértek nyertes tanulóink, akik nagy örömmel mesélték el igazgatónőnek sikereiket. Igazgatónő gratulációja mellett természetesen megkapták az ilyenkor kiérdemelt "Büszke vagyok Rád!" csokit is. És akikre büszkék vagyunk: Szarvas Panni (2.b) - felkészítője: Novák Ildikó; Gál Kristóf (3.b) - felkészítője: Csordás Ildikó; Lengyel Virág Lili (4.z) - felkészítője: Angyalosyné Krajczár Ildikó. Gratulálunk!

Országos döntőben Maxim

paragvari.hu

Az atlétika többpróba összetett versenyen (60 és 600 m síkfutás, kislabdahajítás, távolugrás) Mesits Maxim - 7.b lett az idei megyei bajnok, így ő indulhat az országos döntőben, melyet idén Győrben rendeznek meg. Maxim egyik fő száma a távolugrás, így a városi versenyen elért 5m 24cm-es eredményével jó eséllyel indul egyéniben a jövő heti megyei bajnokságon is. Eredményéhez gratulálunk, sok sikert kívánunk az országos döntőben való szerepléséhez!

Irány Békéscsaba!

paragvari.hu

Az utóbbi évekhez hasonlóan ismét Vépen rendezték meg a Labdarúgás Diákolimpia megyei döntőjét, melyen iskolánk II. korcsoportos gárdája is indult. Az idén sem csalódtunk az összeszokott csapat teljesítményében, hisz a megye általános iskolái közül mi hoztuk el az aranyérmet, így a május közepén megrendezésre kerülő békéscsabai országos döntőben csapatunk képviseli majd Vas megyét. A csoportmérkőzéseken a három játszott meccsből kettőt megnyertünk (Paragvári-Őriszentpéter 2:0; Paragvári-Neumann 0:1; Paragvári-Kőszeg 2:1), ezzel a 2. helyen jutottunk az elődöntőbe, ahol a körmendiekkel játszott mérkőzésen 3 góllal győzedelmeskedtünk (Paragvári-Körmend 3:1). A döntőben, ahol ellenfelünk a Neumann iskola csapata volt, szintén 3:1-re hoztuk a meccset. A játékot lezáró sípszó megszólalása után a fiúk kitörő örömmel ünnepelték a továbbjutást, melyhez ezúton gratulálunk, és reméljük, hasonló sikerekben lesz majd része a csapatnak Békéscsabán is. A csapat: Abért Barna András - 4.b, Tóth Kornél - 4.e, Török Bence - 5.d, Pál Levente - 4.b, Hári Kevin Péter - 3.b, Győre Noel - 4.d, Házi Marcell Csanád - 4.d, Mátis Benedek - 4.z, Macoun Bence József - 4.b; felkészítő: Abért András tanár úr.

Szépolvasási és nyelvhelyességi verseny

paragvari.hu

Tegnap lezárult a Dési Huber István Általános Iskola által kiírt "Szépolvasási és nyelvhelyességi verseny" iskolai kvalifikációja. A 2-4. évfolyamosoknak szervezett versenyen a gyerekek Mátyás király mondáit adták elő. Mindegyik évfolyamról egy-egy tanuló képviseli majd iskolánkat a hamarosan megrendezésre kerülő városi versenyen. 2. évfolyamról Szarvas Panni (2.b), 3. évfolyamról Gál Kristóf (3.b), míg a 4. osztályosok közül Lengyel Virág Lili (4.z) nyerte el leginkább a zsűri tetszését. Gratulálunk!

Nemzetközi Gyermekkönyvnap

Takács Ildikó

Iskolánkból két csapat vett részt a Neumann János Általános Iskolában a Nemzetközi Gyermekkönyvnap tiszteletére rendezett szellemi akadályversenyen. A gyerekek Bíró Szabolcs Elveszett csillagok című regényét dolgozták fel. A 8.b osztályos csapat (Böröcz Virág, Rozmán Dorka Liza, Zsiros Eszter) és a 6.b osztályos csapat is (Bozzay Blanka, Csonka Sára, Pálmai Emma) 3. helyezést ért el a megmérettetésen. Gratulálunk!

Pályaorientációs nap a 2.c-ben

Tüttő Márta

Március 28-án tartottuk iskolánkban a pályaorientációs napot. A reggel "A hét mesterség" című mesével kezdődött a 2.c osztály kisdiákjainak, melyet közösen olvastunk el. Ezt követően beszélgettünk a szülők foglalkozásáról, majd mesterségekhez kapcsolódó találós kérdések versenye következett. A délelőttöt a Weöres Sándor Színházban töltöttük, ahol Németh Károly produkciós menedzser kalauzolt bennünket. A program egy bejárással indult, ahol beszélgettünk a színházi feladatkörökről. A látogatás kiváló alkalmat jelentett, hogy kis növendékeink megismerhessék a színházat, kicsit a kulisszák mögé láthassanak.

A délután szintén egy szakma megismerésével telt: Dolgos Anikó, méhész volt a vendégünk. Anikó néni "A méhek a mi barátaink" címmel interaktív bemutatót tartott. Megismerhettük a méhek életét, a méhészek által használt érdekes eszközöket is. A program végén lehetőségünk nyílt Anikó néni szorgos méhecskéi által előállított mézek kóstolására. Olyan jó kedve kerekedett osztályunk tagjainak, hogy elénekelték a "Méz, méz, méz, termett méz" kezdetű dalt is, amelyet a galériában található videóban meg is hallgathatunk.

Pályaorientációs nap az iskolában

paragvari.hu

A tavaszi szünet megkezdése előtt pályaorientációs napot tartottunk az iskolában. Ezen a tanítás nélküli munkanapon diákjaink gyárlátogatásokon, előadásokon vettek részt, ahol különböző szakmákkal ismerkedhettek meg. Felső tagozatos diákjaink főként a város és a megye meghatározó jelentőségű nagyüzemeiben gyűjtöttek ismereteket (EPCOS-TDK, LUK, OPEL, APTIV), az alsósok pedig érdekes szakmák képviselőivel (tűzoltó, restaurátor) találkozhattak.

Wettbewerb Deutsch für Fremdsprache
Zweite Runde

paragvari.hu

A látványtárban járt az 1.c osztály

Gadavicsné Szabó Tünde

A múzeumpedagógiai foglalkozások keretében az 1.c osztály 2018. március 27-én a Vasi Múzeumi Látványtárban járt. A foglalkozás témája a fény volt. Szó esett a természetes és mesterséges fényforrásokról, világító égitestekről, állatokról, gombákról, ásványokról. Mikroszkóp alatt különböző ásványokat vizsgálhattunk, tükör segítségével megváltoztattuk a lézerfény útját. Láthattuk a fény, a víz és az üveg különleges játékát, valamint megtanultuk, hogy a fény iránya mindig egyenes. A kézműves foglalkozáson könyvjelzőt készítettünk. A gombák egy részét sötétben világító vizes alapú akrilfestékkel tettük különlegessé, a többi formát színes ceruzával díszítettük.

Csiribiri Klub

paragvari.hu

Pár héttel ezelőtt kiadtunk egy felhívást, melyben olyan nagycsoportos ovisokat vártunk a mai délutánra, akik érdeklődnek a zene és a tánc világa iránt. Nagy megnyugvással tapasztaltuk, hogy invitálásunk sok kisgyereknek az érdeklődését felkeltette, és örömmel töltött velünk egy vidám délutánt a Paragváriban, ahol jókedvűen énekeltek, táncoltak társaikkal és a tanító nénikkel. A Bodrogi Tamás úr által készített képeken és videón keresztül mi is részesei lehetünk ennek a jól sikerült zenei délutánnak.

Húsvéti készülődés az 1.c-ben

Gadavicsné Szabó Tünde

Az AGORA-MSH "Rozmaring" címmel húsvéti készülődést szervezett, melyen az 1.c osztály is részt vett. A foglalkozást vezető először arról beszélgetett a gyermekekkel, hogy mit ünneplünk húsvétkor, majd felelevenítették a népszokásokat, ezután pedig elkészítették a húsvét egyik jelképét, a bárányt. Az előre megvarrt testét kitömték szivaccsal, posztóból fejet és szemet vágtak ki, majd ráragasztották, utána hozzáillesztették a lábait. Végül csengő is került a nyakába.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!

"Pályára állás" fizika szakkörön

Ágoston Mária

A 6-8. osztályos fizika szakkörök tagjai készülnek az áprilisi fizika napra. Az "Állj pályára!" -pályaorientáció fejlesztése iskolánkban- pályázat keretében indított foglalkozásokon a diákok barkácsolnak, eszközöket készítenek pl: napkollektort; katapultot; napelemmel működő kisautót és kishajót; diótörőt; sípot; hidraulikus működtetésű autó modellt; zsinór-telefont; stb... A szakkörök tagjai megismerik ezen eszközök működésének fizikai alapjait, amit társaikkal is megosztanak majd. A mellékelt képeken keresztül egy kis ízelítőt kapunk, hogy milyen látványosságokkal találkozunk majd a jövő hónapban megrendezésre kerülő fizika napon.

Ásványkiállítás az iskolában

paragvari.hu

Ahogy minden évben, úgy az idén sem maradhatott el a tavaszi ásványkiállítás, melyet Dr. Molnárné Kalmár Katalin tanárnő szervez meg mindig az iskola tanulóinak. A három napig tartó kiállítást már eddig is számos osztály látogatta meg, és hallgatta érdeklődve Kovács Gábor ásványokról szóló előadását. Megtudhattuk, hogy a hétköznapi élet mely területein hasznosítják az ásványi anyagokat, milyen formákban lelhetjük meg a világ különböző pontjain, valamint képek és kisfilmek kalauzolásával láthattuk azt is, hogy előadónk miként kutatott érdekes ásványok után Sri Lankán. A kiállítás még 23-án is látogatható, így aki eddig lemaradt róla, lesz lehetősége megcsodálni ezeket a gyönyörű ásványokat, melyekből galériánkban is megtekinthető pár közülük.

Igazgatói dicséretek átadása

paragvari.hu

Az állami kitüntetésekhez hasonlóan iskolánk hagyományai szerint is minden évben a március 15-i ünnepi megemlékezés után igazgatói dicséretben részesülnek azok a tanulók, akik tanulmányi versenyeken vagy sportversenyeken, illetve kimagasló művészeti eredményeikben az első félév alatt kitűntek társaik közül.

Ajándék mozijegy az 5.b osztálynak

paragvari.hu

A 2018-as Paragvári-Bál nyereményei között volt egy csoportos mozijegy azon osztály tanulói számára, akik a szüleik által a legnagyobb létszámban képviseltették magukat a rendezvényen. A nyertes nem más volt, mint az 5.b osztály, melynek diákjai a múlt héten már éltek is a lehetőséggel, így osztályfőnökük kíséretében megnéztek egy rendkívül szórakoztató animációs filmet, az "Ősember - Kicsi az ős, de hős!" című mesét. A gyerekek nagyon jól szórakoztak a vetítés másfél órája alatt, mindenkinek csak ajánlani tudják ezt az aranyos kis történetet, melynek rövid előzetesét be is linkeltük ide.

Pénz7

Dancsecz Péterné, Szendrődiné Módli Ilona

A Pénz7 rendhagyó tanórái az egyes korosztályok sajátosságait figyelembe véve zajlottak le. Ezek a foglalkozások játékosan, színesen, élményszerűen adják át és járják körbe a felelős döntéshez szükséges ismereteket. Az idei témahét egyik fókusztémája az "Okosan a hitelekről" volt, melyet március 5-9. közötti időszakban rendeztünk meg minden felső tagozatos diákunk számára. A gyerekek megismerkedtek a fontosabb fogalmakkal és ügyesen meg is oldották a szituációs feladatokat is.

Nőnap az 1.c osztályban

Gadavicsné Szabó Tünde

Nőnap alkalmából az 1.c osztályos fiúk meglepetéssel készültek lány osztálytársaiknak. Megtanulták és elszavalták Szalai Borbála: Az első hóvirág című versét, majd saját készítésű virágcsokorral ajándékozták meg őket. A lányoknak nagyon tetszett a fiúk műsora. Az ünneplés jó hangulatban folytatódott, közösen sütiztek, üdítőt ittak, beszélgettek.

"Itt a farsang, áll a bál!"

Horváth Boglárka

A Dési Huber István Általános Iskola farsangi álarckészítő pályázatára 186 gyerekmunka érkezett be. A legkreatívabb munkákat külön oklevéllel és rajzfelszereléssel díjazták. Iskolánk tanulói számos munkát küldtek be. Volt köztük papírból, textilből és tollból készült alkotás. Az 1.a osztályból Polgár Anna, a 4.b osztályból Pais-Horváth Péter munkáját emelték ki a díjazottak táborából. Így ők személyesen vehették át a kiemelkedő munkájukért járó jutalmat. Gratulálunk!

Nemzetközi Könyvajándék Nap

Takács Ildikó

A Nemzetközi Könyvajándék Nap keretében a Berzsenyi Dániel Könyvtárban járt a 3.d és a 2.z osztály. A színes bevezető foglalkozást követően mindenki választhatott magának egy szép könyvet, amit hazavihetett. Jó volt látni, ahogy a gyerekek érdeklődve és örömmel lapozgatták az egymástól kapott ajándékokat.

3. helyezés csapatban

paragvari.hu

Az I. és II. korcsoportos Diákolimpia alapszintű tornaversenyének városi döntőjét a mai napon rendezték meg, ahol iskolánk csapata a 3. helyen végzett, így ezzel a szép eredménnyel jutott tovább a március 13-án folytatódó versenyre. A csapat tagjai: Csuk Júlia Nóra - 2.b, Horváth Elizabet - 2.b, Horváth Linda Lola - 2.c, Leibinger Lídia Lili - 4.b, Tóth Gréta - 4.b, Gosztola Zsóka Dorottya - 5.b, Vervaet Viki Maria - 5.z. Felkészítők: Csutak Zoltánné és Majorné Kiss Beatrix. Gratulálunk!

Ismét az élen a Paragvári csapata

paragvari.hu

A Neumann-hetek záróeseményének egyik fő momentuma mindig a Neumann-CEO megyei informatika verseny végeredményének kihirdetése. A tíz induló iskolából az első három helyezett iskola csapatait hívták be a szervezők. Az eredményhirdetésre való meghívás mindig jót sejtet, hisz ilyenkor már mindenképp borítékolható egy jó helyezés. Két kategóriában -csapatban és egyéniben- is a paragváris diákok voltak a legjobbak. Csapatversenyben a körmendieket és a bercsényiseket megelőzve nyert a két 7.b osztályos fiú, Csontos Ádám és Németh Áron. Egyéni versenyben Ádám a 2. helyezést, míg Áron az 1. helyezést szerezte meg. Az oklevél mellé sok értékes ajándékot is kaptak a fiúk, amiket aztán az ünnepség után büszkén meg is mutattak Barity Milán tanár úrnak, aki a felkészítőjük volt erre a versenyre is. Gratulálunk a szép eredményhez!

XIX. nyelvÉSZ Anyanyelvi Tanulmányi Verseny

Angyalosyné Krajczár Ildikó

Február 9-én lezajlott a Bendegúz NyelvÉsz iskolai fordulója. A versenyen a 4.b és a 4.z osztály tizenhárom tanulója vett részt. Az érdekes feladatok megoldása próbára tette figyelmüket, gondolkodásukat és természetesen nyelvtani tudásukat is. Izgatottan várjuk a március elején megjelenő értékelést, hiszen minél többen szeretnénk a megyei versenyre bejutni!

Mini kódex készítése a 4.z-vel

Vighné Kereszturi Nikolett

Napközis foglalkozás keretében mini kódexet készítettek a 4.z osztály tanulói az Agorában. Először egy ismeretterjesztő vetítésen vehettünk részt, melynek során betekintést kaptunk a korabeli kódexkészítés menetébe. Majd Mátyás király kódexeiről a Corvinákról is ismereteket szereztünk. Az előzetes tudás birtokában nagy izgalommal álltunk neki a saját mini kódexünk elkészítéséhez, mely valódi bőr borítást is kapott.

Az igazi csoda

Miltényi Zsófia - 3.b

"Az egyik magyar szakkörön Ildi néni elvitt bennünket moziba. Az Igazi csoda című filmet néztük meg. A film Auggie Pullman-ről szól, aki egy nem átlagos kisgyerek, átlagos tulajdonságokkal."

Paks II. - interaktív tájékoztató

paragvari.hu

A Paks II. Zrt. megbízásából minden nagyobb településre egy látványos, interaktív tájékoztató kamion látogat el az elkövetkezendő hónapokban. Városunkba a mai napon érkezett meg a Forma 1-es világot megidéző kamion, melynek belsejében a legmodernebb technikai eszközök segítségével tájékoztatják a lakosságot az új paksi blokk építéséről, illetve az atomenergiáról. A szervezők lehetőséget biztosítanak arra is, hogy iskolás csoportok is meglátogathassák ezt az interaktív kiállítást. Ezen lehetőség keretében jutott fel a 7.b osztály is a kamionra. A tanulók képgyűjteményt láthattak az atomerőmű történetéből, valamint részt vettek egy interaktív kvízjátékban is.

Gyerekpuncs készítése németórán

paragvari.hu

A farsangi időszak alkalmából a 4.b és 4.d osztály tanulói gyerekpuncsot készítettek németórán. Az eredeti német nyelvű recept alapján a gyerekek beszereztek minden szükséges hozzávalót, majd Rózsika nénivel közösen megfőzték a finom gyümölcsökből álló puncsot. A képre kattintva fotókon láthatjuk a rendhagyó németóra egyes pillanatait, akik pedig kedvet éreznek, az alábbi linken lévő -német nyelvű- recept alapján maguk is elkészíthetik ezt az ínyencséget.

Wettbewerb Deutsch für Fremdsprache

paragvari.hu

Az első forduló eredménye a mellékelt dokumentumban olvasható.

III. Béla Megyei Informatika Verseny

paragvari.hu

Csontos Ádám és Németh Áron (7.b) a 2. helyezést szerezte meg a III. Béla Megyei Informatika Versenyen. A verseny két fordulóból állt. Először az iskolában kellet a fiúknak egy online-tesztet kitölteniük, ahol a feladatok megoldásához az internetet is szabadon használhatták. A második fordulóra Szentgotthárdon került sor, ahol az egyes feladatok teljesítéséhez szintén használni lehetett minden rendelkezésükre álló eszközt. A szentgotthárdi verseny végig interaktív módon zajlott, QR-kódok segítségével lehetett az egyik "állomásról" a másikig eljutni. Ádám és Áron is nagyon jól érezte magát a versenyen, büszkén mesélték el azt is igazgatónőnek, hogy mire fordították a nyereményül kapott vásárlási utalványt. Ádám egy gamer egeret, míg Áron egy WiFi-erősítőt vásárolt magának. A fiúk most a hamarosan közelgő Neumann-CEO informatika versenyre készülnek, melyre szintén Barity Milán tanár úr lesz a felkészítőjük. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Angolból és németből is mi voltunk a legjobbak

paragvari.hu

Szinte nem telik el úgy nap, hogy igazgatónő ne fogadna diákokat az irodájában. Mindez persze nagy öröm a számára, hisz ez azt jelenti, hogy tanulóink megint eredményesen szerepeltek valamilyen tanulmányi versenyen vagy sporteseményen. Ma a Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium által megrendezett idegen nyelvi vetélkedő 1. helyezettjeit fogadta igazgatónő. A versenyen két csapattal indultunk, az egyik csapat angolul, míg a másik németül mérettette meg magát. A város és a környékbeli általános iskolák közül a mi iskolánk két csapata nyerte el az első két helyet -angol és német-, így ismét tanúbizonyságot adva annak, hogy iskolánkban magas színvonalú nyelvi oktatás zajlik. A gyerekek elmesélték, hogy milyen feladatokat kellett megoldaniuk a vetélkedő folyamán. Volt totó, hallás utáni szövegértés, rejtvény. A feladatok főként az éppen közelgő karácsonyhoz kapcsolódóak voltak. Megtudtuk azt is, hogy mindannyian jól érezték magukat és kedves fogadtatásban volt részük a szervező iskola által. Gratulálunk mindkét csapatnak és felkészítőiknek! Részletes információk az "Eredmények" menüpont alatt találhatóak.

Wettbewerb Deutsch für Fremdsprache

paragvari.hu

Megyei 3. helyezés

paragvari.hu

Élménybeszámolót tartottak focistáink, akik a Diákolimpia 4. korcsoportos teremlabdarúgó-bajnokság megyei döntőjében a 3. helyezést érték el. A Vasváron rendezett bajnokságon több csapattal is játszottunk, a csoportmérkőzések után még a 2. helyen álltunk a tabellán. Kőszeg-Paragvári (0-6); Vasvár-Paragvári (0-4); Celldömölk-Paragvári (3-2). A játék további része a következőképpen alakult: Derkovits-Paragvári (5-3); Zrínyi-Paragvári (0-4). Gratulálunk!

Adventi készülődés a 4.b-ben

4.b osztály

Hamarosan itt a karácsony. Elhatároztuk, hogy pénteken adventi készülődést tartunk az iskolában. Délután megérkeztek a szüleink, megpakolva finomabbnál finomabb süteményekkel, gyümölcslével. A táskákból sok-sok alapanyag került elő, ami a koszorúhoz és a díszekhez kellett. Készíthettünk karácsonyi manót, muffin papírból fenyőfát, szép ablakdíszt, szalagból és gyöngyből karácsonyfát. Akinek ezek a lehetőségek nem feleltek meg, akár színezhetett is. Közben falatoztunk a finom édességekből. Mikor a saját díszeinkkel elkészültünk, megterveztük és összeállítottuk az osztály koszorúját. Négy bordó gyertyával, tobozokkal, szárított gyümölccsel díszítettük. Mindannyian gyönyörködtünk benne. Nagyon jó volt a hangulat, ezért gyorsan elszállt az idő. Reméljük, jövőre is lesz adventi készülődés!

Mikulás az iskolában

paragvari.hu

Az alsó tagozatos gyerekeknél járt a Mikulás bácsi. Már nagyon várták őt, több osztályban is énekkel fogadták, de voltak elsősök, akik még rajzot is készítettek neki. A Mikulás bácsi nagyon örült a kedves fogadtatásnak, az előadott produkciókat még külön meg is jutalmazta. Kiderült, hogy iskolánkba csak jó gyerekek járnak, így az idén virgácsot senki sem kapott...

A lemenő nap fényénél

paragvari.hu

Tegnap délután négy óra előtt pár perccel örökítette meg ezt a gyönyörű pillanatot az egyik kedves szülő, aki épp gyermekéért tartott az iskolába. Köszönjük ezt a nem mindennapi látványt!

Fotó: Szántai Szilvia

Német nyelvi verseny

paragvari.hu

Az idei tanévben az iskolánk nevéhez fűződő városi versenyeinkből a másodikat is sikeresen megrendeztük. A november közepén tartott magyar nyelvi vetélkedő után, most a város többi általános iskoláinak meghirdetett „Lerne Deutsch mit Spaß und Spiel!” német nyelvi versenynek adtunk otthont, immár 23. alkalommal.

Teremlabdarúgás

paragvari.hu

Tegnapelőtt kezdődtek meg a Diákolimpia 4. korcsoportos teremlabdarúgó-bajnokság mérkőzései. Iskolánk csapata legyőzve a Derkovits, Bolyai és Bercsényi iskolák csapatait csoportelsőként haladhatott tovább. A tegnapi mérkőzések után a 3. helyen végeztünk, ezzel az eredménnyel kerültünk be a megyei döntőbe. A csapat tagjai: Varga Olivér (6.e), Dobos Dávid (7.b), Horváth Kristóf (7.e), Vigh Patrik Levente (7.z), Markó Máté (8.b), Bodai Bence (8.e), Fodor Zoltán (8.d), Németh Márk (8.d), Sipos Dániel (8.d), Polányi Csanád (8.z). Felkészítő: Abért András. Gratulálunk!

A jövő informatikusai

paragvari.hu

Iskolánk két 7.b osztályos tanulója Csontos Ádám és Németh Áron tegnap a Tihanyi Béla Informatikai Vetélkedőn vett részt Csepregen. A megyei versenyen a 20 induló csapat közül Ádám és Áron a 6. helyezést érte el. A fiúk minden számítástechnikai versenyen, amelyen elindulnak, sikerrel térnek haza, így volt ez az ősz folyamán megrendezett megyei szintű Biró Balázs Számítástechnikai Emlékversenyen is, ahol ugyancsak az élen végeztek. Mindketten az informatika szakkör tagjai is, ahol tudásuknak köszönhetően már Lego robotot is tudnak vezérelni az általuk megírt programokkal. Felkészítőjük Barity Milán tanár úr. Gratulálunk!

60 éves Szombathely Város Fúvószenekara

paragvari.hu

Idén ünnepelte 60. születésnapját Szombathely Város Fúvószenekara. Az AGORA - Művelődési és Sportházban tartott nagyszabású rendezvényen iskolánk Kicsinyek Kórusa is a fellépők között szerepelt a Szombathelyi Egyesített Kórusban. A műsorszámban elhangzott műveket Király Katalin tanárnő tanította be a gyerekeknek.

Akikre büszkék vagyunk!

paragvari.hu

Ma délelőtt igazgatónő több alkalommal is diákokat fogadott az irodájában. Hagyomány nálunk, hogy a tanulmányi versenyeken eredményesen szereplő diákok "Büszke vagyok Rád!" csokoládét kapnak ajándékba. Először a Gothard Jenő Általános Iskola által rendezett komplex tanulmányi verseny győzteseit látta vendégül -2. osztályosok-, majd jöttek a felsős tanulók. Ők mindannyian a Zrínyi Ilona Általános Iskola nyelvi versenyein -RICHTIG SCHREIBEN, Spelling Competition- szerepeltek eredményesen. A gyerekeken kívül igazgatónő gratulációja természetesen a felkészítő tanárokat is mindig megilleti. A pontos helyezésekről bővebben az "Eredmények" menüpont alatt lehet tájékozódni.

Játszva tanulni? Tanulva játszani!

Tüttő Márta

A 2.c osztály délutánja a Savaria Múzeumban. Tóth Kálmán múzeumpedagógust ismerősként köszöntöttük, aki a fénytan, a fényképezés, a régvolt Szombathely titkaiba avatott be bennünket. Ezt követően szombathelyi séta következett a kiállítóteremben, gyönyörű fotók segítségével időutazásban volt részünk, még a korabeli villamosra is felszállhattunk. Megtudtuk azt is, hogy a vasi fotográfia meghatározó alakjai voltak a Knébel család tagjai. Eljátszottunk a gondolattal, hogy mi történhetett a Fő téren Knébel Jenő fényképész műtermében. Készültek aztán családi és baráti fotók is a fényképész munkatársának segítségével, aki egyik osztálytársunk volt, Kata kisasszony. Jókedvűen, játék közben tanultunk, melyet nagyon élveztünk.

Új hét, új sikerek

paragvari.hu

Még egy hét sem telt el, hogy a Nyitra Utcai Általános Iskola angol nyelvű versmondó versenyén tanulóink arany és ezüst minősítésekkel tértek haza, a mai nap folyamán a Zrínyi Ilona Utcai Általános Iskola által megrendezett "Spelling Competition" betűző versenyen ismét dobogós helyezéseket értünk el. A városi csapatversenyen ötödik osztályosaink 1. és 2. helyezést értek el, míg hatodik osztályos tanulóink a 3. helyezést szerezték meg. A csapatok tagjai és helyezéseik az "Eredmények" menüpont alatt található. Felkészítők: Veresné Tóth Adél és Horváth Ildikó. Gratulálunk!

Egészséghét

Vighné Kereszturi Nikolett, Sőre Karolina

Hagyományainkhoz híven, idén is megrendeztük iskolánkban az egészséghetet. A projekt keretében érdekes és változatos programokkal találkozhattak a gyerekek. Elsőként egy komplex előadást hallhattak az alsósok az egészséges táplálkozásról, a testmozgás fontosságáról, és a higiénés szabályokról.

Nyelvi versenyeken elért sikereink

paragvari.hu

A héten két nyelvi versenyen is szerepeltek diákjaink. Szerdán a Zrínyi Ilona Általános Iskola által szervezett "RICHTIG SCHREIBEN" német nyelvi helyesírási versenyen értünk el több évfolyamon is dobogós helyezéseket, a mai napon pedig a Nyitra Utcai Általános Iskola angol nyelvű versmondó versenyén zsebeltünk be számos arany és ezüst minősítést. A pontos helyezések az "Eredmények" menüpont alatt olvasható. Gratulálunk!

Előadás az egészségről

Vighné Kereszturi Nikolett

Iskolánkban az egészségnevelési hetet egy előadással nyitottuk. Először egy kisfilmet láthattak az alsó tagozatos diákok az egészséges táplálkozásról és a mindennapos testmozgás előnyeiről. Majd Ildikó néni –iskolánk védőnője- tartott egy kiselőadást a higiénés szabályokról, a betegségmegelőzés lehetőségeiről.

Délután a napköziben az elhangzott témakörökhöz kapcsolódóan munkadarabokat és plakátokat készítettünk.

"...haza, nemzet és nyelv..."

paragvari.hu

November 13-án, immár 20. alkalommal rendeztük meg a "...haza, nemzet és nyelv..." elnevezésű városi műveltségi vetélkedőnket, melynek témája Arany János élete és munkássága volt. Idén alsó tagozatból 4, felső tagozatból pedig 7 csapatot láttunk vendégül. A 10.00 órakor kezdődő ünnepi műsor után iskolánk igazgatónője szólt a vendégekhez, majd megkezdődött a vetélkedő.

Egészséghét a 2.c-ben

Tüttő Márta

Iskolánkban a hagyomány szerint novemberben egy hetet egészségünk megőrzésének szentelünk. A 2.c osztályosok a délelőtti előadáson elhangzottakhoz kapcsolódóan plakátot készítettek, mellyel a kézmosás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Délután az egészséges táplálkozás alapjairól beszélgettek, miközben gyümölcsmandalákat készítettek.

A hét folyamán folyamatosan számolunk majd be az egészséghéttel kapcsolatos eseményekről, valamint képgalériánkat -más osztályok fotóival együtt- is új képekkel frissítjük.

Diákolimpikonokat jutalmaztak

paragvari.hu

Nemrég diákolimpikonok részesültek városi kitüntetésben, akik az Országos Diákolimpia döntőjében dobogós helyen végeztek valamely sportágban. Iskolánkból Óvári Tímea (8.z) vehette át Dr. Puskás Tivadar polgármester úrtól a sikereiért járó rangos elismerést. Timi a Viktória FC U15-ös csapatának tagja, labdarúgásban a 2. helyet szerezték meg. Gratulálunk!

Ifjúságért-díj

nyugat.hu

Ifjúságért-díj adományozható annak a személynek, aki kiemelkedő munkájával segítette a város ifjúságnevelési, ifjúságvédelmi feladatainak ellátását. A díjat évente egy személy kaphatja. A díjat 2017-ben Paraisné Góczán Emília kapta. Paraisné Góczán Emília 1994-től a Paragvári Utcai Általános Iskola történelemtanára. Szakmai tevékenységét kiemelkedő eredményességgel végzi. Tanítványai rendszeres, sikeres résztvevői a megyei és országos tanulmányi versenyeknek. A nemzeti kultúrát ápoló városi, „Haza, nemzet, nyelv” (helyesen: „...haza, nemzet és nyelv...” - szerk.) rendezvénysorozat, vetélkedő szervezője és segítője. Tanítványaival aktív közreműködői a városi művészeti eseményeknek, ünnepségeknek.

Az elismeréshez szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Márton-napi lampionos felvonulás

paragvari.hu

A hagyományokhoz hűen idén sem maradt el az idegen nyelvi munkaközösség által rendezett Márton-napi lampionos felvonulás. Főként a német nyelvet tanulók vettek részt az eseményen, hisz németül énekelve járták a gyerekek az iskola folyosóit. Ismét szép lámpások készültek, jópár közülük megcsodálható a mellékelt képgalériában.

Biró Balázs Számítástechnikai Emlékverseny

paragvari.hu

Iskolánk diákjai október végén vettek részt a 7-8. osztályos tanulóknak megrendezett Biró Balázs Számítástechnikai Emlékversenyen, ahol Csontos Ádám (7.b) 2. helyet, míg Németh Áron (7.b) 4. helyezést ért el. Felkészítőjük Barity Milán tanár úr. Gratulálunk!

Kórustalálkozó

paragvari.hu

Október 29-én az ELTE SEK Dísztermében Kodály Zoltán tiszteletére szervezett kórustalálkozót Szombathely Város Szent Márton Kórusegyesülete. A műsorban a szervező kóruson kívül fellépett iskolánk Kicsinyek Kórusa is, melyet Király Katalin tanárnő vezényelt. A rendezvényen szereplő Pedagógus Kórus pedig Sándorfi Olga tanárnő vezényletével adta elő zeneműveit.

Megszépülhetett az udvar és az étkező

Takács-Unger Szilvia

Példás a szülői összefogás a Paragvári Utcai Általános Iskolában: legutóbb megújult az étkező, és szintén őszre sporteszközökkel gazdagodhatott az intézmény, természetesen a gyerekek legnagyobb örömére.

Kézműves foglalkozáson az 1.c

Gadavicsné Szabó Tünde

Az 1.c osztály az AGORA - Művelődési és Sportház "Műhelyek és mesterek" című foglalkozássorozatán vett részt. A foglalkozáson a diákok egy hagyományos, sokoldalú anyaggal, a bőrrel és a hozzá kapcsolódó régi mesterek –bőrös, szűcs, szíjártó– munkájával ismerkedhettek meg. A bőr megmunkálásának néhány eszközét is kipróbálhatták, saját készítésű karkötővel, új ismeretekkel és élményekkel gazdagodva tértek haza.

A szabadság madara a 2.c-ben

Tüttő Márta

A 2.c osztály kisdiákjai rendhagyó módon emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről: korabeli képeket, videókat nézegetve, dalokat hallgatva idézték meg a történelmet. Elkészültek a szabadság madarai is, melyeket rövid megemlékezés keretében helyeztek el iskolánk emlékhelyénél.

Október 23-i megemlékezés az alsósoknál

Szeleczkyné Grámán Éva

Iskolánk első és második évfolyamos kisdiákjai az ünnepi megemlékezésüket beszélgetéssel kezdték az osztálytermükben a tanító nénikkel. Majd az elkészített zászlóikat az iskolai emlékhelynél vagy kisétálva a városba az 56-osok terén helyezték el, ahol pár pillanatnyi csenddel emlékeztek arra, amiről előzőleg beszélgettek. Az iskolában fekete-fehér képeken gyerekeket láttak az 56-os forradalom idejéből, akik közül sokan tizenévesen, olykor felfegyverkezve harcoltak a rendszer bukásáért. Ők voltak az 1956-os forradalom gyermekei. A harmadik és negyedik évfolyamos tanulók az iskolai ünnepélyen vettek részt, méltó módon megemlékezve az akkor történtekről.

Kenyérsütés a 3.e-ben

Csordás Ildikó

Mi történik a gabonával, amíg az asztalunkra kerül? Hogyan készült a kenyér régen és ma? Gabi néni szemléltette a kenyérsütés lépéseit. A tanulók (3.e) maguk gyúrták össze a kenyér hozzávalóit, maguk dagasztották a kenyértésztát, végül közösen elfogyasztották az aranybarnára sült kenyeret.

Utazó könyv

paragvari.hu

Az iskolai könyvtárak nemzetközi hónapja alkalmából október 16-tól az őszi szünet kezdetéig elindítjuk az "Utazó könyv" akciót, melynek lényege: szándékosan elveszítünk egy-egy könyvet. Ha megtalálod, olvasd el, majd veszítsd el Te is! A program további részletei az iskola folyosóin kihelyezett plakátokon olvashatóak.

Iskolakóstoló

paragvari.hu

Október 14-én délelőtt számos kis ovis lepte el iskolánk épületét, hogy a jövő évi iskolakezdés előtt megismerkedhessenek egy kicsit az iskolás élet szépségeivel. A kicsik először találkozhattak a leendő elsős tanító nénikkel, majd utána jó sok program közül választhattak. Voltak, akik kézműveskedtek, angol és német nyelvi játékokat játszottak, és persze akadtak jópáran, akik kipróbálták a számítógépet is. 11.00 órakor pedig egy kis megnyitóünnepség után a rajzpályázatra benevezett ovisok átvehették a méltán megérdemelt jutalmukat is. Reméljük, mindenki jól érezte magát a délelőtt folyamán. Találkozunk a februári nyílt napunkon!

Időutazásunk a Savaria Múzeumban

Moór-Kiss Martina

Az 1.z osztály tanulói most először látogatták meg a Savaria Múzeumot, mint iskolások. Az izgalmat csak fokozta, amikor a fényképezőgépek és fotók vizsgálata közben a gyerekek igazi időutazásba csöppentek. Ezt a villamos csengetése jelezte számunkra. A fiúknak cilinder, a lányoknak legyező dukált. Ezután nem volt más dolguk, mint jegyet venni a villamosra, felszállni, és a "fotóműhelynél" korabeli beállításokkal megörökíteni a pillanatot. Miután mindenki kipróbálhatta magát és szerepelhetett, számos szép emlékkel tértünk vissza az iskolába.

Vas megyei Prima-díj

paragvari.hu

Október 14-én a Weöres Sándor Színházban adták át az idei Vas megyei Prima-díjakat. Iskolánk pedagógusa, Földesi János tanár úr is a jelöltek között volt a magyar zeneművészet kategóriában. A tíz kategória jelöltjei közül hárman kapták meg a Prima-díjat, mely díjazottak között köszönthetjük Földesi János tanár urat is. Az elismeréshez szívből gratulálunk, munkájához további jó egészséget és sok sikert kívánunk!

Az állatok világnapján

4.b osztály

A Skanzen érdekes programot hirdetett az állatok világnapjára. Elhatároztuk, hogy ezen mi is részt veszünk. Szerencsére október 4-én jó idő volt, így el tudtunk menni a foglalkozásra. Barnabás vezetésével megnéztük a bocit, a bivalyt, és a baromfiudvar lakóit. Láthattunk utána több mint száz éves csapdákat, melyek fából készültek. Szerettük volna megsimogatni a bárányokat és a szamarat, de nem szabadott. Egy kis ketrecben mangalica malacok feküdtek, tőlük nem messze felnőtt disznókat láttunk. Tovább sétálva egy olyan házhoz értünk, ahol lószerszámok voltak kiállítva. Sebi, Bence és Barni kipróbálhatták a hámot. Ezután következett a "szabad legelés", mindenki szaladhatott, amerre akart. Fáradtan, de élményekkel tele érkeztünk vissza az iskolába.

A Savaria Múzeumban a 2.a osztály

Szeleczkyné Grámán Éva

Az első múzeumpedagógiai foglalkozáson a 2.a osztály a Savaria Múzeumba látogatott el. Kálmán bácsi sok szeretettel fogadta a gyerekeket, és bevezette őket a fényképezés rejtelmeibe. Volt ott régi fényképezőgép, amit szét is szedhettek a tanulók, és mindenféle, a fényképezéssel kapcsolatos, főleg régi tárgy. A foglalkozás végén megismerkedtünk a régi Szombathellyel, -régi fotók segítségével- és még villamoson is "utaztunk". Az iskolába visszatérve, friss élményekkel tele meg is örökítették a tanulók a múzeumban látottakat.

Romkert sétány átadása

paragvari.hu

A Szent Márton Program keretében városunk újabb sétánnyal gazdagodott, melynek átadóünnepségén iskolánk zeneis növendékei is felléptek. A város elöljárói és a sajtó képviselői után nekik adatott meg elsőként, hogy végigsétáljanak az újonnan kialakított szemet gyönyörködtető környezetben.

Október 6-i megemlékezés

paragvari.hu

A 7.b osztály által készített ünnepi műsor meghallgatása után, tanulóink mécsest gyújtottak és virágot helyeztek el az iskola folyosóin kialakított emlékhelyeken.

Szabó Magda emlékére

Angyalosyné Krajczár Ildikó

Szabó Magda Kossuth-díjas írónő születésének 100. évfordulója alkalmából játékos vetélkedőt hirdetett a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár gyermekrészlege. Első feladataként október 5-én felolvasást kellett tartani az írónő valamely művéből, és erről az eseményről fényképeket küldtünk a könyvtár email címére. A 3.b osztályosok Tündér Lalával, a 4.e-sek Bárány Boldizsár kalandjaival ismerkedtek. A 4.b osztályosok a Születésnap című regényből hallgathattak részleteket. Reméljük, sikerült felkeltenünk a hallgatóság érdeklődését, és sokan veszik e könyveket ezután a kezükbe!

Mosolygó fogacskák

Sőre Karolina

Ki vigyáz a gyerekek fogaira? Sem szuperhősök, sem kommandós alakulatok, sem szép tündérlányok nem őrzik meg a fogak épségét. Nekünk kell odafigyelni arra, hogy fogaink sokáig szépek, egészségesek maradjanak!

Kutatók éjszakája

Ágoston Mária

Nyolcadik évfolyamos diákjaink a Pécsi Tudományegyetem Szombathelyi Tagintézménye által szervezett rendezvényén vettek részt a "Kutatók éjszakája" program keretében. Szakszerű irányítással, interaktív módon ismerkedtek meg az ápolói, a mentőtiszti, a védőnői és a fogászati hivatás világával.

Népmese napja

paragvari.hu

A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án -Benedek Elek születésnapján- rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé. Reggel mi is megemlékeztünk eme jeles napról, tanulóinknak az iskolarádión keresztül egy társuk mesélte el az "Almát szemétér' " című kárpátaljai népmesét, melyet az alábbi linkre kattintva bárki meghallgathat.

Skóciai utazás

paragvari.hu

Iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói közül páran egy skóciai utazáson vesznek részt. A gyerekek és a kísérő pedagógusok tegnap indultak autóbusszal a nagy útra, írásunkkor még Hollandiában tartózkodnak, hamarosan kompon kelnek át a Brit-szigetekre. Ha újabb képeket kapunk, folyamatosan frissítjük galériánkat.

Továbbtanulás

paragvari.hu

Pályaválasztási segédlet a 8. osztályos tanulóknak.

Fonyódligeti Erzsébet-tábor

Ágoston Mária

A 8.z osztály és néhányuk testvére háromnapos "Őszi igazolt hiányzás" kiránduláson vett részt a fonyódligeti Erzsébet-táborban. A hangulatról és a programokról meséljen néhány kép...

Udvari fitness eszközök

paragvari.hu

A szülői közösség támogatásának köszönhetően a nyár folyamán újabb udvari sporteszközökkel gazdagodtunk. A gyerekek már az első tanítási napon birtokba is vették a sportpálya mögötti részen kialakított fitness parkot. Köszönjük!

Közösségi szolgálat

paragvari.hu

Kedves volt paragváris középiskolások!

Augusztus 29-én és 30-án 9 órától 12 óráig szeretettel fogadunk némi segítséget a tankönyvek szétosztása és adminisztrálása terén. Természetesen az elvégzett munkát igazoljuk. Segítségeteket előre is köszönjük!

Tankönyvosztás

paragvari.hu

Kedves Szülők, kedves Gyerekek!

A tankönyvek többsége megérkezett az iskolába. Tekintettel arra, hogy idén már mindenki térítés nélkül kapja a tankönyveket, azokat az első tanítási napon, szeptember 1-jén, pénteken fogjuk kiosztani. Az első és másodikos gyerekek szülei, ha szeretnék, a tanévnyitót követően már reggel elvihetik a tankönyveket.

Megújult honlap

paragvari.hu

Iskolánk új honlapja reszponzív design technikát alkalmazva készült el. A reszponzív design a weboldalnak egy olyan kialakítása, amely rugalmasan próbál alkalmazkodni a különböző böngészők képernyőjének méretéhez annak érdekében, hogy optimális megjelenést biztosítson a felhasználónak minden böngészésre alkalmas eszközön, legyen az desktop, laptop, mobil, vagy tablet. Reméljük, hogy az új kialakítás mindenki számára kényelmes böngészést biztosít majd a jövőben. Az elmúlt évek során készült tartalmak -átalakítás nélkül- továbbra is elérhetőek az oldal alján lévő "Archívum" linken keresztül.

3. évfolyam besorolása

paragvari.hu

A 2017/2018-as tanévben a 3. évfolyamba lépő tanulók osztályba sorolása.

Ingyenes cirkuszjegyek kitűnő tanulóinknak

paragvari.hu

A jegyek átvehetőek az iskola titkárságán. A programról szóló bővebb tájékoztatás és szülő/tanuló teendőivel kapcsolatos tudnivalók az alábbi linken találhatóak. Az utazó cirkuszok tekintetében a programhoz csatlakozott cirkuszok oldalain találhatóak bővebb információk.

Elérhetőségeink:

Paragvári Utcai Általános Iskola
9700, Szombathely, Paragvári u. 2.
OM-kód: 036614

Titkárság: 06 20 503 6250
Étkeztetés: 06 20 503 6414

Nárai: 06 30 313 9678

Internet:

Email: info@paragvari.hu
Honlap: www.paragvari.hu