A tanulmányi versenyek legjobbjait jutalmazta a szombathelyi önkormányzat

Iskolánkból Tasnádi Róbert (6.b) vett részt a csütörtöki ünnepségen, melyen a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Versenyen elért országos II. helyezéséért vehette át elismerését. A versenyre Stefanicsné Bőhm Katalin tanárnő volt a felkészítője. Gratulálunk!

2016. június 19.

Fehérné Mészáros Andrea
1966-2016

2016. június 7.

Falfestés

A Nagy Judit tanárnő által vezetett kreatív csapat, egy rendkívül ötletes és tetszetős festménnyel rajzolta körbe az épület egyik fehéren álló oszlopát.

Galéria... 2016. június 7.

Igazgatói elismerés

Igazgatónő az országos versenyeken szép eredményeket elért tanulóinkat fogadta az irodájában. Valamint sor került az iskola honlapján keresztül lebonyolított német nyelvi verseny eredményhirdetésére is.

Internetes német nyelvi verseny eredménye

Galéria... 2016. június 7.

Diákkarneválon a 7.b

A Történelmi Diákkarneválon a mi iskolánk is részt vett. A Paragvári Utcai Általános Iskolát a 7.b osztály képviselte a városi eseményen.

Tovább... 2016. május 31.

Gyermeknap 2016

Délután fél kettőkor nyitottuk meg idei gyermeknapi rendezvényünket. A gyerekek számos szórakoztató programon vehettek részt az iskola udvarán. A megnyitó után az alsós osztályok egy nyolc állomásos "akadályversenyen" vettek részt, ahol többek között ügyességi játékokat kellet megoldaniuk, de az utolsó számú állomáson a tűzoltókkal is találkozhattak, akik erre az alkalomra egy teljes felszereltségű tűzoltóautóval érkeztek. Ezután táncbemutatókat és kötélugrást láthattak a gyerekek, majd végül megkezdődött a hagyományossá vált sütivásár. Ezúton köszönjük a kedves szülők részvételét és felajánlását, mellyel hozzájárultak a vásár megrendezéséhez.

Galéria... 2016. május 30.

Kerttervezés technika órára

A 7.b és 7.d osztály tanulói által készített kiskertek makettjeit csodálhatjuk meg a képgalériában.

Galéria... 2016. május 30.

Osztálykirándulások

A tanév végének közeledtével megkezdődtek az osztálykirándulások. Az alsós gyerekek megyénk csodás helyeit látogatják meg, míg a felsős osztályok az ország más részeit fedezik fel. A 7.b a Herend-Veszprém-Nagyvázsony útvonalon, a 2.b Rábahídvégen, az 1.b osztály Kámban, a 3.b osztály pedig Cákon járt. A kirándulásokról készült képeket és videókat folyamatosan töltjük majd fel a galériába.

flickr youtube 2016. május 26.

Paragvári Focikupa 2016

Tíz évesek lettünk, jubiláltunk. Iskolánk a Focikupát, mely eredetileg Húsvéti Focikupa néven indult, először 2006-ban szervezte napközis tanulói számára.

Tovább... 2016. május 25.

Alkotások gyurmából

Tanulóink most apró kis falvakat, és a vidéki életre jellemző hangulatot keltették életre gyurmából.

Galéria... 2016. május 25.

Gombák

A Nagy Judit tanárnő által készített fotókon, most az 5.z osztály gomba témájú rajzait csodálhatjuk meg.

Galéria... 2016. május 23.

Európai Quadrille Táncfesztivál

Idén immár 11. alkalommal rendezte meg városunk a Quadrille Táncfesztivált. A maribori táncegyesület kezdeményezésére létrejött eseményen, minden évben közép- és általános iskolások táncolnak Szombathely Fő terén Johann Strauss "Denevér" című négytételes zenéjére. Az idén iskolánkból a 8.b és 8.z osztály vett részt az össztáncon, mely egyben egy Guiness-rekord-kísérlet része is.

Galéria... 2016. május 20.

Megyei 4. helyezés

Május 13-án, Répcelakon rendezték meg a Labdarúgás Diákolimpia 3. korcsoportos megyei döntőjét. Iskolánk csapata a 4. helyen végzett. A selejtezőkön két győzelemmel és egy vereséggel jutottunk tovább. Derkovits-Paragvári (3-0), Paragvári-Váci (4-0), Kőszeg-Paragvári (0-2). A 3. helyért a Szentgotthárd csapatával játszottunk egy nagyon kiélezett meccsen. Szentgotthárd-Paragvári (4-3). Gratulálunk az eredményhez!

Galéria... 2016. május 19.

Földiekkel játszó...

A Neumann János Általános Iskola Öko-hetének keretében a város általános iskolásainak napközis tanulói egy csapatversenyen vehettek részt, melyre mi is beneveztünk egy csapattal. A résztvevő tanulók között volt második, harmadik és negyedik osztályos kisdiák is, név szerint: Tárczy Csanád (2.z), Tárczy Botond (3.z) és Valaska Ákos (4.b) osztályos tanulók képviselték iskolánkat. A verseny témája a 2016-os év madara, a haris, ill. az év fája, a mezei szil volt. 6 csapat jelentkezett a megmérettetésre, a paragvárisok a 2. helyezést érték el.

(Szeleczkyné Grámán Éva)

Galéria... 2016. május 18.

Projektmunka technikára

Hazafi Réka és Németh Adél (5.b) egy közlekedési társasjátékot készített technikaórára. A képen jól látszik, hogy a lányok mennyire lelkiismeretesen és alaposan készítették el a pálya minden egyes kis részletét. Az utat körülvevő apró kavicsok mellett, gyurmából készített virágok is színesítik az összképet.

2016. május 13.

Paragvári Focikupa 2016

A tegnapi nappal kezdetét vette az évek óta megrendezésre kerülő Paragvári Focikupa, amelyen az alsós osztályok csapatai mérik össze tudásukat. A versenysorozat lezárultával mindenről részletesen beszámolunk majd, de addig is ajánljuk folyamatosan frissülő képgalériánkat.


1. nap: 2. évfolyam

2. nap: 1. évfolyam

3. nap: 4. évfolyam

4. nap: 3. évfolyam


Galéria... 2016. május 10.

Újabb alkotások

Az 1.z osztály zoknifigurákat, a 2.z tanulói bögréket és anyák napjára kaspót készítettek, amibe aztán virágot is ültettek. A 4.z osztály pedig a makettépítésben jeleskedett.

Galéria... 2016. május 10.

Spanyolországban a Hangyaboly Együttes

San Sebastianba, az "eMusik" európai ifjúsági zenei fesztiválra utazott a Hangyaboly Együttes. Az idén öt magyarországi zeneiskolának adatott meg a lehetőség, hogy képviselje a magyar zenét, de közülük egyedül csak a Hangyaboly volt az, aki tradicionális zenét vitt a fesztiválra. Ez az út hatalmas elismerés az együttes számára, és egyben kiérdemelt jutalom is, hiszen nem egy zenei megmérettetésen arany minősítéssel végzett a szombathelyi csapat. Az együttesnek iskolánkból Varga-Kaizler Bulcsu (6.z) és Sulyok Kristóf (8.z) is tagja. A népzenei formáció zenei vezetői és a gyerekek felkészítői pedig ugyancsak iskolánk két tanára, Földesi Jánosné és Földesi János. Gratulálunk!

A vaol.hu cikke... 2016. május 7.

Kiürítési próba az Arena Savariaban

Iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói is részt vettek a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett kimenekítési gyakorlaton az Arena Savariaban. A gyerekeknek megmutatták, hogy egy tömegrendezvényen szükség esetén, hogyan tudják magukat és másokat menteni. A katasztrófavédelmi felkészítést elsősegélynyújtási és újraélesztési képzéssel bővítették. Fotó: Barity Milán

Galéria... 2016. május 7.

Az országos MOZAIK versenyek helyezettjeit és felkészítő tanáraikat fogadta igazgatónő

Ismét gyerekek lepték el igazgatónő irodáját, hisz a mai napon került sor az országos MOZAIK verseny helyezettjeinek járó jutalmak átadására. Igazgatónő kiosztotta a kiadó által megküldött ajándékokat, és természetesen most sem maradhatott el a "Büszke vagyok rád!" csokikkal való elismerés sem, melyből kapott diák és felkészítő tanár egyaránt. Ugyancsak ma gratuláltunk a közelmúltban zajló magyar és természetismereti versenyeken kiválóan szereplő tanulóinknak is. Gratulálunk mind a MOZAIK verseny helyezettjeinek és felkészítő tanáraiknak, mind pedig a többi versenyen szereplőknek!

Galéria... 2016. május 3.

Természettudományi kiállítás

A Föld Napja -április 22.- alkalmából természettudományi kiállítást nyitottunk a B-épület 3. emeleti aulájában. A gyerekek munkáiból összeállított tablókon, szemléltető eszközökön mindenki hasznos információkra tehet szert tudósokról, felfedezőkről, valamint bolygónk rejtelmeiről. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a folyamatosan bővülő kiállításra!

2016. május 3.

Anyák napjára


Teljes méretű kép... 2016. április 29.

Kaland a Kalandvárosban

Egy szép áprilisi napon osztályunk ellátogatott a Kalandvárosba. Gyalog mentünk. Útközben beszélgettünk, és így észre sem vettük, milyen hamar odaértünk.

Tovább... 2016. április 28.

Tanulói rajzok...

A tanulóink rajzaival feltöltött galériába újabb nagyszerű munkák érkeztek.

Galéria... 2016. április 28.

Kalmár László Országos Matematikaverseny

Hosszú évek óta iskolánk ad otthont a minden évben megrendezésre kerülő Kalmár László Országos Matematikaverseny megyei fordulójának. A márciusban lezajlott verseny hivatalos eredményhirdetésére a mai napon került sor. Iskolánkból is szép számmal indultak tanulók, közülük ketten rendkívüli teljesítményt nyújtva tovább is jutottak az országos döntőbe. A harmadik évfolyamon Takács Viktor (3.b) -felkészítő: Lakicsné Csumpilla Nóra-, a negyedik évfolyamon pedig Csonka Sára (4.b) -felkészítő: Németh Ágnes- jutott tovább. Gratulálunk! A megyei forduló végeredménye: itt...

Galéria... 2016. április 27.

I'm proud of you!

A mai napon igazgatónő az irodájában fogadta a London Bridge angol nyelvi országos verseny helyezettjeit, valamint a Gépipari Szakképző által rendezett idegen nyelvi műveltségi vetélkedőjén és informatika versenyén sikeresen szereplő tanulóinkat is. A gyerekek beszámolója után, a gratuláció mellett nem maradt el a "Büszke vagyok rád!" csokik kiosztása sem, melyből a versenyen szereplők mellett a nemrég sikeres középfokú angol nyelvvizsgát tett tanulóink is részesültek. Gratulálunk! A pontos helyezések az "Eredmények" menüpont alatt olvasható.

Galéria... 2016. április 27.

Informatika verseny a Gépipariban

A Gépipari Szakképzőiskola az idén is megrendezte megyei informatika versenyét a 7. és 8. osztályos tanulók számára, melynek eredményhirdetése a mai napon volt. Iskolánkból Haller Péter (7.b), Dobos Dominik (8.b) és Schütz Brúnó (8.z) tanulókat hívták be a 13.00 órakor kezdődött rendezvényre. Dominik 1., míg Péter és Brúnó 2. helyezést ért el. Felkészítők: Gergácz Gábor és Barity Milán. Gratulálunk az eredményhez!

Galéria... 2016. április 25.

Szivacskézilabda bajnokság

Iskolánk április 21-én városi, iskolák közötti leány szivacskézilabda bajnokságon vett részt. Nyolc általános iskola csapatát utasított maga mögé a Paragvári Utcai Általános Iskola 10 főből álló egysége.


Tovább... 2016. április 22.

Áprilisi sportesemények

A tavasz beköszöntével megkezdődtek az általános iskolások számára rendezett versenyek, melyeken számos sportágban iskolánk tanulói is szép eredményeket értek el kézilabdában, atlétikában és futballban is.


Tovább... 2016. április 18.

Laborgyakorlat a KDG-ben

Április 12-én a Kanizsai Dorottya Gimnázium laborjában tartotta biológia és fizika óráját a 7.d osztály. A kísérletezésen alapuló órákat nagyon élvezték a gyerekek, melyet Kondicsné Tóth Melitta és Ladányi Veronika tanárnők tartottak.

Galéria... 2016. április 14.

Nemzetközi gyermekkönyvnap

A nemzetközi gyermekkönyvnap alkalmából a Neumann János Általános Iskola az idén 4. alkalommal rendezett szellemi akadályversenyt. A vetélkedőt április 6-án délután tartották a város általános iskolásai számára. Iskolánk mindhárom kategóriában két 3 fős csapattal indult.


Tovább... 2016. április 13.

Tájékoztató a 2016/17-es tanév étkezési díjának befizetéséről

Általános tudnivalók, letölthető nyilatkozat és igazolás.


Letöltés... 2016. április 11.

Német nyelvi verseny

Ebben az évben április 8-án tartottuk meg városi német nyelvi versenyünket, ahol hét csapat mérte össze tudását összesen öt iskolából. Az 1995 óta megrendezett versenyen minden tanévben 6. osztályos -3 fős- csapatok jelentkezését várjuk.


Tovább... 2016. április 8.

Bejutottunk a megyei döntőbe

Tegnap rendezték az I. korcsoportos Diákolimpia Labdarúgás városi döntőjét, ahol iskolánk csapata (Macoun Bence, Pál Levente, Abért Barna, Házi Marcell, Tóth Péter, Tóth Kornél, Győre Noel, Simon Benedek, Mátis Benedek, Hári Kevin) is képviseltette magát. Az Abért András tanár úr vezette csapat magabiztosan vívta ki a megyei döntőben való szereplést. A mérkőzéseken hatalmas fölényt szereztek fiaink, veretlenül jutottak egészen a döntőig, ahol ugyan egy góllal kikaptak, de ez az apróság sem akadályozta meg a csapat továbblépését. Eredmények: Paragvári-Derkovits (7-0); Paragvári-Váci (5-1); Paragvári-Zrínyi (5-1). Továbbjutásért: Paragvári-Neumann (1-2). Legközelebb április 20-án, a Vépen megrendezésre kerülő megyei döntőn szurkolhatunk a fiúknak. Gratulálunk!

Galéria... 2016. április 8.

Beiratkozás - 2016

Szeretettel várjuk a kedves szülőket április 14-én 08.00 órától - 19.00 óráig; 15-én 08.00 órától - 18.00 óráig.


Tovább... 2016. április 5.

Makettépítés

A 4.z osztály tanulói legutóbbi rajzórájukon a makettépítésben mutathatták meg tehetségüket. A Nagy Judit tanárnő által készített órai pillanatfelvételeken láthatjuk, milyen építmények születtek.

Galéria... 2016. április 5.

Megyei I. hely vers kategóriában

Idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Gyermekművészeti Fesztivált a szombathelyi AGORA Kulturális Központ, ahol az általános iskolai diákok hat művészeti ágban mutatkozhattak be. Vers kategóriában iskolánk tanulója Petovári Lilla (7.d) joggal érdemelte ki az I. helyezést. Lilla a neki járó díjat Merklin Ferenctől -a szakmai zsűri egyik tagjától- vehette át. Gratulálunk!

2016. március 24.

Húsvét, tavaszi szünet

A tavaszi szünet megkezdése előtti utolsó tanítási napon több alsós osztályba is ellátogatott a húsvéti nyuszi. A 2.z osztály kisdiákjai is már kora reggel meglepetésben részesültek. Ezúton kívánunk mindenkinek szép húsvétot, és tartalmas kikapcsolódást a tavaszi szünetre!

2016. március 23.

Dobd a kosárba!

A 2016. március 18-án Körmenden megrendezett "Dobd a kosárba!" elnevezésű versenyen iskolánk csapata a 2. helyezést érte el. A megyei versenyen összesen 10 második évfolyamos csapat indult. Nem csak csapat szinten büszkélkedhetünk kiugró teljesítménnyel, egyéni számban is előkelő helyezéseket hoztak el diákjaink. Dobóversenyben Soós-Nádor Sebestyén a 2. helyet, míg passzoló versenyben Abért Barna az 5. helyet szerezte meg. A csapat tagjai: Bánfalvi András, Katona-Tóth Márton, Soós-Nádor Sebestyén, Abért Barna, Chen Alex, Chen Aser, Nagy Csanád László, Varga Fábián, Chimeddorj Galbadrakh és Tóth Gréta. Felkészítőjük: Abért András. Gratulálunk!

Galéria... 2016. március 23.

Tanulói rajzok...

A rajzokból álló galériánk számos új tetszetős alkotással gyarapodott. A tavasz közeledtével sokaknak a virág ábrázolása ragadta meg a fantáziáját.

Galéria... 2016. március 20.

Akikre büszkék vagyunk!

1992 óta minden év március 15-e alkalmából a tanulmányi versenyeken sikeresen szereplő vagy művészeti tevékenységben kimagasló teljesítményt nyújtó tanulók, valamint a kiváló sportolók igazgatói dicséretben részesülnek.

Galéria... 2016. március 12.

Angol nyelvi versmondó verseny

A Nyitra Utcai Általános Iskolában megrendezett városi angol nyelvi versmondó versenyen iskolánk tanulói szép eredményeket értek el. Évfolyamukból többen is arany vagy ezüst minősítéssel térhettek haza. Gratulálunk versenyzőinknek és felkészítőiknek! A részletes helyezések az "Eredmények" menüpont alatt olvashatóak.

Eredmények... 2016. március 12.

Új informatikai eszközök

Iskolánk a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ támogatásával 54 db új asztali számítógéphez jutott. Az új számítógépek egy része a frissen felújított B-épületi terembe került, és az onnan felszabaduló számítógépek által lehetőségünk nyílt arra is, hogy megnyissuk iskolánk harmadik informatikatermét is.

Galéria... 2016. március 12.

Málna és Hajni

Mándli Stella (8.b) a "Tölgyfamaci" elnevezésű mesepályázatra írt művét olvashatjátok el. Stella ezzel az aranyos kis mesével 3. helyezést ért el. A képre kattintva hangoskönyvként is meghallgathatjuk a mesét.


Tovább... 2016. március 10.

Kézműves világ

A 2.z osztály tanulói az egyik délutáni foglalkozás keretében, ötletes játékokat és díszeket alkottak fonalból. A legtöbben rongybabát készítettek, de a bátrabbak kipróbáltak pár nehezebb fonási technikát is.

Galéria... 2016. március 9.

Rajzórai munkák

A 4.z osztály állatkerti belépőket és kulcstartókat tervezett, az 1.z osztály kicsinyei pedig kaméleont hajtogattak papírból. Kreatív alkotásaik a galériában megtekinthető.

Galéria... 2016. március 8.

Alkotások

A Nagy Judit tanárnő által készített fotókon folyamatosan betekintést nyerhetünk majd arról, hogy milyen remekművek készülnek rajzóráinkon.

Galéria... 2016. március 3.

Zrínyi-H-Multimédia informatika verseny

Az alábbi -Paint-ben készített- rajzzal érte el a 3. helyezést Tóth Erik (6.d) a megyei informatika versenyen. Gratulálunk!


Eredmények... 2016. február 26.

Meghívó

Sok szeretettel várunk minden kedves leendő elsőst és szüleiket!


Tovább... 2016. február 22.

Könyvtárlátogatáson az 1.a és 2.b osztály

Pénteken a Berzsenyi Dániel Könyvtárba látogatott az 1.a és a 2.b osztály. Érdekes, játékos foglalkozáson vettünk részt, amelynek végén a vitt -otthon már feleslegessé vált- könyvek helyett választhattunk egy másikat, amit más gyerekek vittek. Több iskolából is érkeztek tanulók, s a helyi média is képviseltette magát, hogy hírt adjon aztán erről az eseményről.

(Annár Renáta)


Galéria... 2016. február 15.

SZM-bál programja

Sok szeretettel várunk február 13-án a Tóvendéglőbe minden kedves szülőt, érdeklődőt!


Tovább... 2016. február 9.

I. helyezés a megyei számítástechnikai versenyen

Február 2-án rendezte meg éves informatikai versenyét a Neumann János Általános Iskola, ahol iskolánkat két hetedik osztályos fiú képviselte. A Haller Péter (7.b) és Gosztola Gábor (7.b) alkotta duó csapatversenyben az 1. helyezést érte el, míg Péter egyéniben a 3. helyen végzett. Versenyzőink február 8-án az ünnepélyes eredményhirdetésen vehették át jutalmukat. Gratulálunk Gábornak és Péternek, valamint felkészítőjüknek Barity Milán tanár úrnak!


Galéria... 2016. február 8.

Az AGORA Gyermekek Házában jártunk...

A farsangi népszokások közül a fánksütés keltette fel legjobban érdeklődésünket. Átsétáltunk a Gyermekek Házába, ahol megismerkedhettünk a farsangi fánk készítésének csínjával-bínjával. Először kiválogattuk a hozzávalókat, majd mindannyian készítettünk egy saját koszorúsfánkot. Míg a finomságok sültek, bohócfejet színeztünk, pálcikára ragasztottuk, majd a kisült fánkot celofánba csomagoltuk, és az elkészített bohóccal díszítettük. Nagy örömünkre kóstolót is kaptunk. A fánksütés felejthetetlen élmény volt, próbáljátok ki ti is!

(Angyalosyné Krajczár Ildikó - 3.e)

Galéria... 2016. február 8.

Újabb tanulói rajzok

A tanulóink által készített rajzokból álló galéria számos új kiváló alkotással bővült.

Galéria... 2016. január 28.

Gyerektehetségek éve a TV2-n

Idén tavasszal egy újabb tehetségkutató műsort indít a TV2, de csak gyerekeknek. Táncosok, bűvészek, akrobaták, zenészek jelentkezhetnek, többek között az 5 és 16 év közöttiek jelentkezését várják. Iskolánkból a Gerlice Népdalkör próbálja majd meg a megmérettetést, melyre az alábbi linken lévő videóval nevezett.


Videó... 2016. január 27.

Tudatosan készülnek a jövőre

Dominik, Brúnó, Alexander és Flóra a Paragvári iskola büszkeségei. Bár még csak nyolcadik osztályosok, konkrét elképzeléseik vannak a jövőjüket illetően. Az elmúlt években rengeteg országos és megyei versenyen vettek részt sikerrel, felsorolni is sok lenne, hány oklevelet hoztak el. (Bajdó Bettina - vaol.hu)



Tovább... 2016. január 23.

Nyílt tanítási nap

Sok szeretettel várunk minden kedves leendő elsőst és szüleiket február 24-én, 8.00 órától - 12.00 óráig a Paragvári Utcai Általános Iskolában.



Tovább... 2016. január 22.

Zeneis diákjaink fellépései városi rendezvényeken

Az elmúlt hetekben iskolánk zenei tagozatos diákjai több városi rendezvényen is részt vettek. Hallhattuk őket a Szent Márton-emlékév megnyitó ünnepségén, valamint felléptek a Carmina Burana előadáson is az MSH-ban.


Tovább... 2016. január 16.




Top