Lerne Deutsch mit Spaß und Spiel! - 2024
Már hosszú évtizedek óta szervezzük meg évről évre hatodik osztályosoknak szóló városi német nyelvi csapatversenyünket, a "Lerne Deutsch mit Spaß und Spiel!" elnevezésű vetélkedőnket. A versenyen először mindig egy szabadon választott memoritert adnak elő az egyes csapatok kijelölt tanulói, majd ezután kezdődik meg az igazi versengés, mely egy írásbeli és egy szóbeli (szituációs játék) részből áll.
A kora délután kezdődő rendezvényen iskolánk igazgatója, Gergácz Gábor köszöntötte vendégeinket, majd Szabó Lilla tanárnő, a nyelvi munkaközösség vezetője nyitotta meg a versenyt, melyre öt -betegség miatt eggyel kevesebb- csapat (Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és AMI, Dési Huber István Általános Iskola, Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium, valamint két csapattal az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) jelentkezett.
A szokásoknak megfelelően először közösen meghallgattuk a tanulók által szabadon választott memoritereket, majd a csapatokat kétfelé osztván megkezdtük a verseny további részét, az írásbelit és a szituációs játékot. Mindkét feladatkör szorosan kapcsolódott a tavaszhoz, s a mostani időszakhoz köthető ünnepekhez, tevékenységekhez.
A feladatrészek végeztével a zsűri összesítette az írásbeli feladatlapok pontszámait, s kiegészítette azt a szituációs játékban elért eredményekkel. A zsűri tagjainak most sem volt könnyű dolga, hisz nemcsak a csapateredményeket kellett véglegesítenie, hanem döntést is kellett hoznia a memoriterek értékelését illetően is.
Miután kialakult a végeredmény, s elkészültek az oklevelek, Horváthné Szalay Gabriella, iskolánk igazgatóhelyettese értékelte a versenyt, majd kihirdette a helyezetteket, akik az elismerő oklevél mellé ajándékot, jutalomkönyvet is kaptak emlékül. Természetesen senki sem maradt apró kis meglepetés nélkül, minden csapattagot az asztalán várt egy emléklap és pár írószer is. A 2024-es verseny végeredménye a következőképp alakult.
Memoriter – 1. hely:
Simon Emma - Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő: Molnárné Dr. Magyar Gabriella
Memoriter – 2. hely:
Szabó Júlia - NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő: Dr. Tóthné Bozi Edit
Memoriter – 3. hely:
Kecskés Nóra - Dési Huber István Általános Iskola
Felkészítő: Tálas Mária
Csapatverseny – 1. hely:
Pál László, Raffai Lóránd, Egyed Boldizsár (Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és AMI)
Felkészítő: Kovács Andrea
Csapatverseny – 2. hely:
Simon Emma, Tóth Örkény, Fölnagy Imola (Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium)
Felkészítő: Molnárné Dr. Magyar Gabriella
Csapatverseny – 3. hely:
Böröcz Róza, Kiss Abigél, Mohácsi Hanga (NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)
Felkészítő: Horváthné Tobischka Katalin
Gratulálunk a helyezetteknek, s egyben köszönjük mindenkinek, hogy szereplésükkel megtisztelték versenyünket! Bízunk benne, hogy mindenki szép élményekkel zárta a délutánt, s egy év múlva ismét találkozhatunk egy vidám hangulatú vetélkedőn!