Telefon: 06 20 503 6250    Email: info@paragvari.hu

„Talpra magyar, hí a haza!”

  • Németh Dóra (7.z)
  • 2023. június 13.

A díjátadó helyszíne a Bálna volt, ahol én ezelőtt még sosem jártam, így még izgalmasabbnak ígérkezett a nap! Az első szinten a honvédelmi katonák sétáltak fel és alá, a második szinten, ahol volt a díjátadó terem, pedig gyönyörű kilátás nyílt a Dunára. Körbenéztünk, majd beregisztráltunk engem és elfoglaltuk a helyeinket. Ebben az volt az érdekes, hogy a versenyzőknek külön, névre szóló székük volt, míg a szülőknek, rokonoknak és tanároknak hátrébb voltak ülőhelyeik.

Az esemény első részében Meskó Zsolt, filmproducer és író tartott egy kis beszédet, amiben a versírás művészetét méltatta. Ezután egy kis néptáncos előadást tekinthetünk meg, ami kicsit oldott mindenki lelkiállapotán, hisz nagyon izgatottak voltunk. Az án korosztályom is elérkzett, a novella írókra került a sor (előzetesen nem tudtuk, ki milyen eredményt ért el.) A dobogó harmadik fokára szólítottak. Hihetetlen érzés volt!

Miután vége lett a díjátadó részének egy high-tech katonai kiállítást tekinthetünk meg, amin a robotkutyától elkezdve a VR szemüvegik minden megtekinthető és kipróbálható volt. Fantasztikus élmény volt!

Köszönöm felkészítő tanáromnak, Timi néninek, hogy bátorított a nevezésre, és hogy idáig eljuthattam.