Telefon: 06 20 503 6250    Email: info@paragvari.hu

Bűvösvölgyben jártunk

  • Szecsődi Tímea
  • 2023. május 23.

Egy igazán különleges helyre látogattak el a 7.z és 8.z osztály tanulói Sopronban, mely 2020 őszén nyílt meg. A Bűvösvölgy médiaértés-oktató központokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hozta létre, hogy élményszerű programmal támogassa a médiaértés oktatását. A diákok az alábbi foglalkozásokon vehettek részt: film, hír, kép, hang, reklám és internet. Előzetesen öt csoportra lettek osztva, s az egész napos program keretében médiafogyasztókból tartalomgyártókká válhattak.

A film kategóriában maguk alkották meg a forgatókönyvet, és a greenboxtól a háttérvetítésig megismerkedtek a tartalomgyártás folyamatával. Minden csoport filmjében van egy közös alkotóelem: a sárga kis Polski. Eköré építették fel a történetüket, s az utómunka során az instruktorral az előre rögzített snittekkel és zenével tehették teljessé kisfilmjüket.

A hír kategóriában a csoportok kipróbálhatták maguk hírolvasóként és riporterként is. Megtapasztalhatták, hogy nem is olyan egyszerű feladat a megfelelő helyre nézni, olvasni a szöveget és még jól is kinézni a kamerák előtt. A szervezők nekünk készülve szombathelyi kötődésű témában segítettek összeállítani a kis híradóját a csoportoknak.

A kép és a reklám mind olyan dolog, ami nap mint nap körbevesz bennünket, s olyan jól manipulál, hogy észre sem vesszük a közösségi oldalakon. Ezeken a foglalkozásokon kipróbálhatták, milyen nehéz megszerkeszteni azt az egyszerűnek tűnő képet instára, és közösen jöttek rá, mivel hatnak rájuk a reklámok, amikor maguk is elkészítették a reklámjukat kész felvételekből saját kreatív elképzeléseik szerint egy általuk választott termékhez.

A kisfilm után talán a legizgalmasabb rész a hang témaköre volt, ahol a rádiózás, a szinkronszínészet és a filmekhez készült hanghatások, zörejek volt a téma. A csapatok maguk választhattak, melyikben próbálnák ki magukat, s a legnépszerűbbek a szinkronizálás és a rádiózás voltak. Egy-egy rövidebb anyaggal könnyebben boldogultak, de több perces felvételek esetében kétszer-háromszor is neki kellett futniuk, mert ez sem olyan könnyű dolog, mint elsőre hinnénk.

Az internet témakörét a diákok nem az addig megszokott csoportokban dolgozták fel, hanem fiús és lányos csoportokban. A mai világban kiváltképp fontos, hogy tisztában legyünk az internet biztonságos használatának feltételeivel, a kockázatokkal és veszélyekkel, éppen ezért a foglalkozás középpontjában a netkockázat volt.

Lezárásként az osztályokkal közösen megtekintjük majd az iskolában az elkészített munkákat és beszélgetünk az alkotói folyamatokról.

Kísérő pedagógusok: Horváth Mirtill, Horváth Nóra, Pék Kriszti, Szecsődi Tímea

#bűvösvölgy #média #paragvári #hír #reklám #kép #hang #film