|
Könyvtárban a 3.e osztályA Berzsenyi Dániel Könyvtárba látogattunk és részt vettünk a „Pincétől a padlásig” címet viselő könyvtári sétán. A program célja, hogy a látogatók betekintést nyerhessenek a jól ismert könyvtár kevésbé ismert zugaiba. A 3. emeleten –a raktárban- kezdtük a sétát, ahol a régi és új bekötött napilapokat, folyóiratokat, dokumentumokat, valamint azokat a könyveket őrzik, amelyek nem férnek ki a kölcsönző tér polcaira. Lapozgattunk hatalmas és kisujjnyi könyveket, valamint kipróbáltuk a mozgatható polcrendszert, hogyan lehet sínek és „kocsik” segítségével több mázsa könyvet megmozgatni. Galéria - A könyvtárban járt a 3.e osztály Sétánk során a könyvkötő műhelyben láthattuk, miként javítják ill. készítik el a könyveket. Ma már korszerű gépekkel vágják méretre a papírlapokat, de azért lehetőségünk volt kipróbálni a régi vágógépet is, ami a mai napig még mindig megtalálható a műhelyben. Gabi néni segítségével bepillantást nyerhettünk a könyvkötészet rejtelmeibe, megmutatta nekünk a ragasztás műveletét és megtudhattuk azt is, hogyan készül az aranyszínű felirat a könyvek fedőlapjára ill. gerincére. Végül meglátogattuk a gyermekkönyvtárat. Megtudtuk, hogy 26 ezer kötet vár az olvasni vágyó gyerekekre. Ismerkedtünk a témánkénti elhelyezkedési renddel, és megtanultuk az olvasókártya használatát. Felvilágosítást kaptunk a beiratkozás lehetőségéről, a könyvhasználat szabályairól, gyermekeknek szóló programokról és a nyitvatartási rendről. Galéria - A könyvtárban járt a 3.e osztály Köszönjük Ria néninek és Kati néninek a sok-sok érdekes információt és a türelmüket! Remélhetőleg a 3.e osztály néhány tanulóját megérintette a könyvek titkos világa és kedvet kapott az olvasáshoz. Cikk, fotó: Csordás Ildikó |