|
Egy „katasztrofális” óra az udvaronBizonyára ti is többször hallottátok már: Vigyázz a tűzzel! Ne játssz a gyufával! Megégetheted magad! Nekünk, felnőtteknek jó okunk van aggódni értetek, hiszen mi tudjuk, hogy a tűz segítő jó barátunk, de csak addig, amíg hatalmunk van felette. Ám ha nem tartjuk kordában, ádáz ellenségünkké válhat. Nagyon fontos dolog, hogy próbáljunk felkészülni veszélyekre, igyekezzünk megelőzni a bajt. Ehhez kapott jó tanácsokat az 1.a osztály. Pénteken, ebéd után eljött az iskolába a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség egyik jól felszerelt autója. Az autót Zsolt bácsi vezette, akivel nagyon hasznos egy órát töltöttünk az udvaron. Bemutatta, milyen felszerelés található a kocsiban, volt, amit ki is lehetett próbálni. Nagyon fontos dolgokat tudtunk meg tőle, hogyan kell kijönni az iskola épületéből tűz esetén, milyen számot kell hívni, ha bajba kerülünk. Példákat mondott arra, mire kell figyelni, mit kell tenni otthon, az iskolában, vagy a szabadidőben ahhoz, hogy biztonságban legyünk. Elmondta azt is, ki és hogyan segít nekünk, ha mégis bajba kerülünk. Reméljük, nem lesz szükség arra, hogy „igaziból” is ki kelljen jönniük. Kerüljük a veszélyes helyzeteket, vigyázzatok magatokra és társaitokra! A bemutatón készült képek itt tekinthetők meg. Cikk, fotó: Szeleczkyné Grámán Éva |