A Fővárosi Nagycirkuszban jártunk (8.b)



December 9-én osztályunk a Fővárosi Nagycirkusz Dima karácsonya című előadásán vett részt. Fél 11-kor indultunk busszal Budapestre, majd a megérkezésünk után tettünk egy rövid sétát a Hősök terén. Az előadás kerettörténetében Dima, a kisfiú karácsonykor egy varázslatos csodavilágot álmodik, amely megelevenedik a porondon, s amelyet mi is csodálattal néztünk.


Galéria - Fővárosi Nagycirkusz (8.b)

A különböző műsorszámok, a fény- és hangtechnika, az élőzene, a látványvilág lenyűgözött mindannyiunkat. A nyitókép után láthattuk a High5 nevű magyar akrobatacsoport gumiasztal számát. A High5 16-17 éves artistanövendékekből áll, s az idén már megnyertek egy rangos nemzetközi versenyt ezzel a produkciójukkal. Ezután egy ukrán artista görgőkön egyensúlyozva jutott magasabbnál magagsabbra, amit mindenki lélegzetvisszafojtva figyelt. Az első felvonás utolsó száma a kubai Havanna Flying levegő akrobata csoportja volt, akik minden veszélyre fittyet hányva repültek a magasban. A második részben a vadállatszámok után következett Dima és családja, akik a hihetetlenül magas perzs tetején mutatták be lélegzetelállító mutatványaikat.


Galéria - Fővárosi Nagycirkusz (8.b)

Az előadás után birtokba vehettük a manézst, egyensúlyozhattunk kötélen, kipróbálhattuk a tányérpörgetést, a zsonglőrködést. Megnéztünk egy rövid bemutatót híres festőkről, akiket megihletett a cirkusz világa. Rengeteg élménnyel gazdagodva tértünk haza. Nagyon köszönjük Judit néninek, hogy megszervezte nekünk ezt a programot.


Galéria - Fővárosi Nagycirkusz (8.b)



Cikk: Czöndör Dominika - 8.b
Fotó: Szabó Lilla


Vendégművészként a manézsban



Nagyszerű kezdeményezés indult el ősszel a Fővárosi Nagycirkuszban. A cirkuszművészet eszközeire épülő tanórákra hívták azokat az innovatív, kísérletező kedvű pedagógusokat és diákokat, akik nem megszokott körülmények között kívánják átadni, elsajátítani, mélyíteni diákjaik tudását. Iskolánk 8.b osztályos tanulói vettek részt ezen a programon. A téma az avantgard művészet és a cirkusz. Egy rendhagyó, interaktív óra keretében -Picasso, Chagall, Toulouse-Lautrec, Aba Novák- cirkuszt ábrázoló alkotásaiból szemezgettünk.


Galéria - Fővárosi Nagycirkusz (8.b)

A ráhangolódás a Dima karácsonya című klasszikus cirkuszi elemekre épülő előadás megtekintése volt. Nagyon jó volt, hogy az órán nem csak külső szemlélőként, hanem aktív résztvevőként is jelen volt Szabó Lilla és Erdősné Tárczy Orsolya tanárnők. Köszönjük a Cirkusznak a lehetőséget és a profi szervezést!


Nagy Judit és Kovács Ibolya (vendégtanár)
Fotó: Erdősné Tárczy Orsolya, Urbán Ádám






Top