"...haza, nemzet és nyelv..."



Iskolánk idén is megrendezte a "...haza, nemzet és nyelv..." elnevezésű műveltségi vetélkedőjét, melynek mostani témája Kodály Zoltán élete és munkássága volt. A versenyre minden évben 4. osztályos, ill. 7-8. osztályos csapatok jelentkezését várjuk. A mostani versenyen alsó tagozaton hat, míg felső tagozaton hét csapat szerepelt.


Galéria - "...haza, nemzet és nyelv..."

A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényt egy ünnepi műsorral nyitottuk meg, majd igazgatónő köszöntője után a csapatok nekiláttak az írásbeli fordulónak. A rendelkezésre álló egy órát mindenki teljes mértékben ki is használta. A szóbeli rész előtt vendégeinket ebéddel vártuk, majd egy kis pihenő után megkezdődött a második forduló.


A gyerekeknek ebben a részben számos elgondolkodtató, de ugyanakkor szórakoztató feladatot kellett megoldania. Mivel Kodály Zoltánnal kapcsolatos volt a verseny témája, így nem maradhattak ki a feladatok közül az általa szerzett művekkel kapcsolatos kérdések sem. A dalfelismerő játékban a Háry János mű dallamait kellett a csapatoknak beazonosítania, majd megneveznie, hogy melyik dalhoz, mely szereplő tartozik. Ezenkívül volt még pl. képfelismerés, activity és "Maradj talpon!" játék is.


Galéria - "...haza, nemzet és nyelv..."

Minden csapatnak és felkészítő tanáraiknak köszönjük, hogy megtisztelték versenyünket! Reméljük, mindenki jól érezte magát, és bízunk benne, hogy jövőre hasonló érdeklődés kíséri majd a jubileumi, 20. "...haza, nemzet és nyelv..." műveltségi versenyünket.


Galéria - "...haza, nemzet és nyelv..."


A verseny végeredménye:

Alsó tagozat :

I. Neumann János Általános Iskola - Smidéliusz Anna, Káldy Fruzsina, Bognár Barna (felkészítő: Fehérné Molnár Beáta)

I. Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola és AMI - Savanyó Eszter, Savanyó Nóra, Nagy Dalma (felkészítő: Szőke Ágnes)

II. Gothard Jenő Általános Iskola - Varga Zsófia, Tóth Karola, Dénes Barnabás (felkészítő: Izerné Nyul Ibolya, Barcsánicsné Horváth Beatrix)


Felső tagozat :

I. Gothard Jenő Általános Iskola - Lengyel Hannah, Sziklai Botond, Tóth Dominik (felkészítő: Gerecsné Lehner Ildikó)

II. Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola - Kummer Aletta, Horváth Szabolcs, Molnár Noel (felkészítő: Némethy Csilla, Sümeg Andrea)

III. Neumann János Általános Iskola - Mayer Vivien, Pankotay Borbála, Szakály Anasztázia (felkészítő: Brávácz Margit)

III. Neumann János Általános Iskola - Bálint Enikő, Svélecz Bence, Tóth Esztella (felkészítő: Miltényi Eszter)




A versenyen készült képek galériája:

"...haza, nemzet és nyelv..."






Top